Belföld

„Mindig sovány volt” – mondja a nő kislányáról, aki éhen halt  

18 év fegyházra ítélték. Azt állítja, nem éheztette a kicsit.

Tavaly májusban egy gyöngyösi házban bukkantak egy másfél éves kislány holttestére. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indított nyomozást – akkor még – ismeretlen tettes ellen. Ezt követően gyanúsítottként hallgatták ki a szülőket, a párt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt. Néhány hete ítéletet hirdetett az Egri Törvényszék.

Az anya nem jogerősen 18, az apa 15 évet kapott, fegyházban. 

A Hír Tv Riasztás című műsorának előzetese szerint J. Médea tagadja, hogy szándékosan ölte meg kislányát és azt is, hogy személyiségzavarban, Münchausen-szindrómában szenved. A nő most csak úgy vállalta, hogy kamerák elé áll, ha nem mutatják az arcát, nem mondják ki teljes nevét. Szerinte a 2014 novemberében született Kiara életvidám gyerek volt, nem gondolták, hogy meghalhat, azt sem vették észre, hogy a kicsi szinte elfogyott, mert a kezdetektől

mindig sovány volt.

A kislány 3250 grammal és csak 250 grammal volt több, amikor meghalt, a igazságügyi orvosszakértő a bíróságon azt mondta: a gyereken nem volt zsírszövet, szó szerint csont és bőr volt, amikor meghalt.

Az asszony továbbra is azt állítja, hogy kislányának genetikai betegsége és refluxa volt, ezért nem tudta szervezete hasznosítani a tápanyagot. Ezt a baba születése után elvégzett szűrés cáfolta. Kiarának egyszerű tejallergiája volt, amit a legtöbb gyerek 3 éves kora körül kinő.

A nő csak abban hibáztatja magukat, hogy nem vitték orvoshoz a kislányukat, neki meggyőződése, hogy valami valami baja volt.

Én voltam ott leginkább, én tudom mit adtam neki enni. És tudom, hogy nem tettem ilyet, nem éheztettem a gyerekemet.

Az apát nem hibáztatja a tragédiáért.

A kislány egyébként hét kilós volt, amikor utoljára orvos látta, fél évvel később, halála napján már csak 3,5 kiló.

Az ügyészség szerint a szülők kisebbik gyermekükkel szemben szándékosan elmulasztották gondozási kötelezettségük teljesítését, a védőnővel nem tartották a kapcsolatot, a kötelező orvosi vizsgálatra sem vitték el, kicsit otthon sem látták el megfelelően. A kislány ennek következtében – az átlagosat lényegesen meghaladó, hosszú szenvedés után – hunyt el. Korábban az alapjogi biztos hivatalból vizsgálatot folytatott, és sorozatos jelzőrendszeri hibákat állapított meg.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik