Belföld

Csalók hitegettek kárpótlással idős embereket

Több mint száznegyven idős embert károsított meg három csaló.

A Don-kanyarban elhunyt áldozatok hozzátartozóit hitegették kárpótlással több megyében. Két férfi és egy nő ellen eljárást indítottak. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt mondta: a nyomozás eddigi adatai szerint egy 66 éves szentendrei férfi bízott meg egy 31 éves – szintén szentendrei – nőt és utóbbi 51 éves salgótarjáni édesapját, hogy keressék fel az idős embereket.

Azt ígérték nekik, hogy az 1940 előtt születetteket, valamint a Don-kanyarban elhunyt áldozatok hozzátartozóit 300 és 500 ezer forint közötti összeghez juttatják karácsonyáig. Feltétel volt, hogy a sértettek közöljék személyi adataikat, és utaljanak át pénzt az általuk megadott számlaszámra.
Nágel Tamás közölte: az eddigi adatok szerint a sértettek 1500 és 16000 forint közötti összegeket fizettek be, így október elseje és október 11. között a nő folyószámlájára a Nógrád megyei Endrefalváról három, az ország más megyéiből 142 sértett fizetett be összesen több mint egymillió forintot. A pénzt a gyanúsítottak saját céljaikra fordították.

A nógrádi főkapitányság üzletszerűen elkövetett csalás miatt folytat eljárást a három gyanúsított ellen, a 66 éves férfit őrizetbe is vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

A RomNet csütörtökön azt írta: csaknem százan keresték meg telefonon, személyesen a szerkesztőséget azzal, hogy hallottak egy új, a roma holokauszt miatti kárpótlási lehetőségről, és szeretnének bővebb információhoz jutni. Azzal keresték meg őket ismeretlenek, hogy jogosultak lehetnek ilyen kárpótlásra – mondták. Osztrák, svájci és német alapokra hivatkozva azt állították nekik, hogy 8000 és 12 ezer eurós igényt nyújthatnak be, attól függően, hogy a vészkorszak túlélői vagy az áldozatok leszármazottjai, és előzetes költségként különböző összegeket kértek tőlük. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik