Belföld

Orbántól félti az EU-tagságot volt tanácsadója

Ma már inkább a bort választja, mint a Fideszt Mellár Tamás, de szerinte nem ő változott.

A 168 Órának a professzor hosszan mesél a szüretről, a borairól és arról, miként csöppent a borászkodásba. Közgazdászként nem lenne szabad másfél hektáron kézműves borokat készíteni, mert az örökölt birtok túl nagy hobbinak, a gazdaságos műveléshez viszont kicsi. Számára igazi kihívás a szőlőtermesztés és a borkészítés, van, amikor telefonos segítséget kér profi barátaitól.

Fiatalon kifejezetten utált a szőlőben dolgozni, a bort sem szerette. Először a bort ­­szerette meg, utána, ahogy öregedett, egyre inkább visszatért ősei­­hez, földtúró lett, de neki a szőlő hobbi,

nem akar új frontokat nyitni, 63 évesen nem profilírozná át magát. 

A politika az más. Bár Orbán Viktor legszűkebb tanácsadói kö­zé tartozott, Fidesz-közeli közgazdászként emlegették, jövőre függetlenként indulna Baranya 1. számú választókerületében. A MoMa után már az LMP is mögé állt, de sosem volt párttag, akkor sem, amikor a Fidesszel szimpatizált. 2011 elején vált világossá, hogy már nem tudja képviselni a fideszes irányvonalat.

Ma Magyarország sorsdöntő helyzetben van, ilyen időkben nem ülhetek tétlenül.

A kormány bírálatánál többet akar, és azért most, mert már az a tét,

hogy Magyarország bent marad-e az unió­­ban, stabilizálni tudja-e a helyzetét itt és a monetáris unióban, vagy kívül kerül, és egyre távolodik Európától, az európai kultúrától, demokráciától, és helyette az oroszokkal, valamint a törökökkel fűzi szorosra a kapcsolatát.

Durva DK-videó: Orbán kilépne az EU-ból
Idézetgyűjtemény csak tiszta forrásból, bónusz Hofi Géza.

A Fidesz verhető

Őt ez motiválja, meg az, hogy tetemre hívja a demokratikus ellenzéki pártokat. Izgalmas kérdésnek tartja, beállnak-e mögé. Ha igen verhetőnek tartja a fideszes jelöltet.

Nő a Fidesz elutasítottsága, de az emberek nem tudnak kire szavazni, mert nincs hiteles alternatíva. Az ellenzéki pártok bizalmi tőkéje elveszett, ideje aktivizálni magukat a helyi szinten elismert civileknek.

Nem ő változott, az ő értékrendje állandó. A Fidesz vezetői mondanak teljesen mást, az európai orientációtól a paksi bővítésen át társadalompolitikai kérdésekig. Sem erre, sem arra nem gondolt, hogy a Kádár-rendszer megbukik, hogy Horn Gyula miniszterelnök lehet.

Az emberek azt hiszik, a Fidesz-kormány annyira beágyazódott, hogy nem lehet kirobbantani. A történelem nem így működik, egy hónap alatt történhet annyi minden, mint húsz év alatt sem.

Mellár Tamás nem tartja kizártnak, hogy ha elindul a választáson, karaktergyilkosság kezdődik, lelkileg készül rá és majd zongorázik. Játszik templomi énekeket, Zengővárkonyban, az egyháznál presbiter és gondnok. Vidékiként, egyetemi tanárként, vallásos emberként úgy látja, a magyarok rossz állapotban vannak, és a legrosszabb, amit a faluban, a templomban lát, hall.

Felfoghatatlan, hogy az emberek ennyire fogékonyak az uszításra, s mennyire nem értik, mi történik migrációügyben. Az őcsényi eset nem lepett meg, ugyanezt látom Zengővárkonyban is.

A fiataloknál már jobb a helyzet, mint öt éve, akkor apolitikusak voltak, most aktívabbak, a saját bőrükön érzik a bajt, mert a barátaik sorra mennek külföldre. Emiatt akár optimista is lehet.

Mellár Tamás: Bözsi néni is tudja, választási költségvetés jön
„Most még nem néz ki annyira tipikusan választási költségvetésnek, amikor odaérünk, akkor majd olyan lesz.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik