Belföld

Még három gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy-ügyben

24.hu
24.hu

2017. 10. 11. 09:04

Három újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy-ügyben, az ügyészség kezdeményezte a Humán Operátor Zrt. egykori alkalmazottainak előzetes letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség az MTI-t.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett. különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.

A gyanú szerint a Czeglédy vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2016 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló és a Humán Operátor Zrt.-hez köthető személyek, az azt követő szinten lévő közvetítő cégek, illetőleg a céghálózat alján levő és strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével a diákmunka közvetítés után járó közterhek megfizetését elkerüljék. A gyanú szerint a bűnszervezet csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

A három újabb gyanúsított a Humán Operátor Zrt. alkalmazottjaként dolgozott, a gyanú szerint közvetlenül Czeglédy utasításai szerint látták el feladatukat és vettek részt a bűnszervezet tevékenységében.

Az ügyészség indítványozta előzetes letartóztatásukat. A vádhatóság azt is kezdeményezte, hogy hét, június 13-án őrizetbe vett gyanúsított, így köztük Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását további két hónappal hosszabbítsa meg a bíróság. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK is jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Nemrég kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára családi cége 80 millió forint kölcsönt adott Czeglédynek, illetve a vállalkozásának. A kormányoldal és kormánypárti sajtó ebbe is belekapaszkodott, Gyurcsány tegnap elmondta, mint gondol erről.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.