Belföld

Gulyás Gergely: Soha rosszabb hét és fél évet!

A Fidesz frakcióvezetője szerint a magyar kormány toleráns és megértő.

Meg van elégedve a kormány munkájával és az ország állapotával Gulyás Gergely – ez derült ki abból a beszámolóból, amelyet az MTI készített egy szerdai, kispesti lakossági fórumról.

2008-ban államcsőd fenyegetett, csak külföldi hitelből tudtak nyugdíjakat és közalkalmazotti béreket fizetni, ma már 3 százalék feletti a gazdasági növekedés, a nettó béremelkedés több mint 10 százalék, és 730 ezerrel több ember dolgozik, mint 2010-ben – sorolta az eredményeket a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve, hogy Magyarország erősödik, a gazdaság és a foglalkoztatottság növekszik.

A 2010-es kormányváltásra visszanézve: soha rosszabb hét és fél évet.

Gulyás azt mondta, hogy a baloldalon Gyurcsány Ferenc akarata érvényesül, a Jobbik pedig pálfordulásai miatt hiteltelen. Ettől függetlenül úgy látja, hogy az ellenzék gyengesége nem jelenti azt, hogy a 2018-as választás lefutott, bár nem lát olyan kormányzati alternatíva, amelytől több siker várható, mint a jelenlegitől.

A migrációs krízisről szólva kijelentette: Magyarország büszke lehet arra, hogy képes határait megvédeni és polgárainak biztonságot nyújtani, mert ez sok európai kormánynak nem sikerül. Ráadásul

Gulyás Gergely szerint a magyar kormány toleráns és megértő,

nem akarja előírni, kivel éljenek például a németek vagy a svédek, csak ezt mások se írják elő nekünk. Magyarország nem kíván bevándorló országgá válni. Más kultúrájú emberek integrációja nehézségekbe ütközhet. A terrorcselekmények többségét bevándorlók vagy bevándorlók leszármazottai követték el – közölte a Fidesz frakcióvezetője, és azt is hozzátette, hogy a demográfiai problémákat nem bevándorlással, hanem felelős családpolitikával kell megoldani.

Cáfolta, hogy azért beszélnek a bevándorlásról, hogy ne kelljen beszélni másról, hiszen a 2010-ben kezdődött kormányzásnak sok eredménye van, Magyarország a sereghajtók közül az élmezőnybe került.

Kiemelt kép: Illyés Tibor/MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik