Belföld

Jozef Rohác nem beszélhet a Hír TV-nek

jozef-rohac(960x640)(1).jpg (Array)
jozef-rohac(960x640)(1).jpg (Array)
Ő csak annak adott volna interjút, de eltiltották. Erre még soha nem volt példa korábban.

Az Aranykéz utcai merényletért és a Fenyő-gyilkosságért is jogerősen elítélt Jozef Rohác aláírt egy nyilatkozatot, hogy interjút adna a Riasztás című műsornak a ’90-es évek véres leszámolási ügyeiről. Ezt a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka megtiltotta. Hogy miért, azt csak Jozef Rohác tudja, még ügyvédje sem ismeri a döntés hátterét. Fülöp Tamás is a határozatot várja.

Nagy titkok tudója

Rohác megszólalásának azért lenne jelentősége, mert az Aranykéz utcai robbantás felbujtójaként elítélt Portik Tamás ügyvédje három hete perújítási indítványt nyújtott be, miután Magyar Róbert, a Fekete Sereg egykori vezetője azzal kereste meg, hogy Jozef Rohác a börtönben elárulta neki, nem Portik adta a megbízást a merényletre. Szikinger Istvánnal ellentétben az ügyészség szerint ez nem elég ahhoz, hogy ismét elővegyék az ügyet.

A kérelem elutasítása után Rohác az ügyvédjével küldött egy nyilatkozatot a Fővárosi Ítélőtáblára, amelyben az állt, ha megkérdezik, elmondja, amit tud az ügyről.

Példátlan

Egy jogállamban, egy jogerősen elítélt fogvatartott is beszélhet a sajtóval? Az ELTE büntetés-végrehajtási jogi tanszékének docense azt mondta: a törvény részletesen és szigorúan szabályozza azt, mikor tiltható meg egy interjú. Ezért korábban még soha nem fordult elő, hogy a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka megtiltotta volna a nyilatkozattételt, ezért Kabodi Csaba is kíváncsi lenne az indokra.

De nem gondolom, hogy a nemzetbiztonság védelme vagy államtitok lenne. Inkább a bűnüggyel kapcsolatos dolog

– vélte a docens. Jozef Rohác fellebbezhet, ügyvédje szerint a fellebbezési határidők olyan hosszúak, hogy ráérnek még erről tárgyalni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik