Belföld

Méltatlan és nem jóhiszemű az ÁSZ eljárása a Jobbik szerint

A számvevőszék szerint a Jobbik nem működik együtt, nem ad iratokat, a Jobbik szerint ők adnának, de az ÁSZ rosszkor kopogtat, aztán nem veszi át őket.

Nagy dobálódzás zajlik a Jobbik és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) között a párt gazdálkodásának vizsgálata miatt, ez délután is folytatódott közleményekkel, adok-kapokkal. Dióhéjban arról van szó, hogy az ÁSZ vizsgálta volna alaposan a Jobbik gazdálkodását, de a párt nem tett eleget az adatszolgáltatási kötelezettségeinek, ezért az ügyészséghez fordult a szerv.

A Jobbik szerint beszippantotta a kormány elvárása az ÁSZ-t, ami pont a gazdasági igazgatójuk szabadságolása idején ment el iratokért. Mindez meg sem volt beszélve előre ráadásul. Az ÁSZ nem hagyta annyiban a politikai elfogultsággal való vádaskodást, délután 4 után reagált.

Szerintük a törvényi előírások szerint jártak el, és érthetetlen a Jobbik akadályozása. Főleg azért, mert a párt képviselői mindig azt mondják, a törvényi előírásoknak megfelelően elszámolna a gazdálkodásukkal. Hozzátették, a Jobbik parlamenti frakcióvezetője és gazdasági igazgatója az ÁSZ épülete előtt sajtótájékoztatót tartott, majd a kért iratokat megpróbálta átadni az ÁSZ-nak.

Azonban a számvevőszék a törvények miatt ezt nem vehette át.

Másfél órán belül jött a Jobbik válasza is. A párt is megerősítette, hogy délután 3-kor Volner János és Schön Péter sajtótájékoztatót tartottak, de dokumentumaikat utána nem vette át Horváth Bálint, az ÁSZ osztályvezetője. Velük is közölte az ÁSZ képviselője, hogy elektronikus úton szabályos beküldeni a dokukat, de a Jobbik szerint az erre szolgáló felületet lezárták. A vizsgálat kezdetén ráadásul a számvevőszék azt írta a pártnak, hogy papír alapon is beküldhetik az iratokat.

Azt írják közleményükben, az ÁSZ az ügyészségi feljelentés után küldte meg nekik az ellenőrzési programot, ami szerintük méltatlan. A Jobbik szerint mindenben együttműködnek az ÁSZ-szal, de fenntartják, hogy nem kapták meg a megfelelő tájékoztatást a kellő időben és az adatszolgáltatásra sem adott megfelelő időt a számvevőszék.

Nem jóhiszemű ugyanis csütörtök késő délután, másnap reggel 9 órai határidővel adatszolgáltatásra kötelezni a pártot tudván, hogy a párt gazdálkodásáért felelős vezetője szabadságon van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik