Belföld

Bokros fasiszta csőcseléknek nevezte az Orbán-kormányt

A MoMa elnöke elfogadhatatlannak tartja Erdő Péter "megfutamodását".

A Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke szerint az már a fasizmus második szakasza, amikor a kormány nem egyszerűen gerjeszti az idegengyűlöletet, hanem büszkén visszaigazolja és támogatja a megvadult emberek törvénytelen cselekedeteit. A Tolna megyei Őcsényben történtek után kérdés számára, hogy:

Van-e még lejjebb?

Orbán Viktor kormánya lerántotta magáról az utolsó leplet: nemcsak megtűri az általa fűtött gyűlölet uralmát, hanem kifejezetten támogatja azt. Ez maga a fasizmus, mégpedig a javából.

Bűnpártolóvá, bűntények támogatójává süllyedt a kormány, önmaga is csőcselékké silányult. Nem kis teljesítmény huszonhét évvel a rendszerváltás után.

Bokros Lajos szerint ez gyalázat, ami után ideje ébresztőt fújni, hiszen az ország lesüllyedését jelzi az is, hogy

Erdő Péter elmenekült a kérdés elől. Az egyházak hallgatnak.

(Beer Miklós váci püspök megszólalt az ügyben – A szerk.)

A MoMa elnöke emlékeztet arra, hogy az Orbán-rendszer elsősorban nem azért tarthatatlan, mert gazdasági leszakadást hozott, a társadalmat szétszakítja, szaporítja a szegényeket, külpolitikai elszigeteltségbe taszította az országot. Elsősorban azért tarthatatlan,

mert kulturálisan és erkölcsileg megbukott. Gonoszsága és aljassága nem ismer határt. Ennek kára évszázadokig velünk marad.

Az a rendszer, amely lábbal tiporja a jogrendet és az emberi méltóságot, nem méltó Magyarországhoz.

Bokros Lajos szerint a rendszer ellen minden eszközzel, azonnal, megalkuvás nélkül kell fellépni.

Nem üdülni mentek volna Őcsénybe a menekültek, hanem beilleszkedni a magyar társadalomba
A Magyarországon menekültstátuszt kapó emberek kilencven százaléka családhoz tartozik, csupán öt százalékuk egyedülálló férfi vagy nő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik