Belföld

Az LMP-s Ungár Péter azt reméli, hogy a Momentum programja nem lesz neoliberális

A politikus arra számít, hogy a Fidesz jövőre elveszíti parlamenti többségét.

Cáfolta Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja a Magyar Narancsnak adott interjúban, hogy egyeztetett volna Botka Lászlóval a pártja és az MSZP közötti választási koordinációról. Elárulta viszont, hogy a Momentum választási programját még várják, abban bízik, hogy nem lesz annyira „neoliberális”, mint az eddigi megnyilatkozásaik voltak, és ennek ismeretében alakítják majd ki álláspontjukat az együttműködésről.

Ungár kitért arra is, hogy a Gémesi György vezette Új Kezdetet, amellyel már tárgyalnak az összefogásról, sokan lesajnálóan elintézik azzal, hogy egy médiareprezentáció nélküli kis párt, ám olyan egyéni jelöltjeik vannak és olyan választókat tudnak elérni, akik nélkül nincs kormányváltás. Emlékeztetett: az LMP kongresszusi határozata arról, hogy nem fog össze másokkal, csak a jelenlegi parlamenti pártokra vonatkozik.

Nem lesz gyűlöletkampány

Azt mondta: az LMP azokat akarja megszólítani, akik nem elégedettek a mostani kormánnyal, és azt gondolják, hogy a párt hitelesen tudná képviselni érdekeiket, mert jobban szeretnének élni és több pénzt szeretnének keresni. Szerintük többkulcsos adóra van szükség, a multinacionális vállalatok helyett a kis- és középvállalkozásokat kell támogatni, emellett a nők és a férfiak ugyanazért a munkáért egyenlő bért érdemelnek.

Ron Werber is szóba került: Ungár azt ígérte, a pártnak nem lesz gyűlöletkampánya, a tanácsadótól azt várják, hogy professzionalizálja a kommunikációt és a mozgósítási képességüket. Werber nagyon erős az egyéni jelöltek és helyi kampánycsapatok felkészítésében – mondta a politikus, aki arra számít, hogy a Fidesz elveszíti parlamenti többségét jövőre, de megmarad a legerősebb parlamenti pártnak.

A Momentum fesztiválján okozott botrányáról azt mondta: az ügyről a fegyelmi bizottság dönt hamarosan, ő pedig azt a tanulságot vonta le, hogy amit egy 26 éves ember megengedhet magának, azt egy 26 éves pártvezető nem teheti meg.

Nincs „apák és fiúk”

Arra a kérdésre, hogy ha hatalomra kerülnek, vizsgálni fogják-e az 1956-os emlékév költéseit, Ungár Péter azt mondta: bár édesanyja, Schmidt Mária kormánybiztosként felelős volt az emlékév lebonyolításáért, ő nem fogja családi érintettség miatt visszafogni a pártot. Hangsúlyozta, hogy az ember a saját tetteiért felel, nincs „apák és fiúk”, szerinte vele is így kellene eljárni ezzel kapcsolatban.

Azt is mondta: a kormányszócsővé vált Figyelő hetilapra nincs ráhatása, noha azt a kisebbségi tulajdonában lévő Pió-21 társaság vette meg. Hozzátette: ha a lapból valamikor nyereségre tesz szert, azt jó célra fogja fordítani. Úgy gondolja viszont, hogy örökölt üzletrészeit semmi oka nincs eladni, ez a vagyon biztosítja, hogy főállásban politizálhat, emellett minden tranzakció nyilvános, mindenki láthatja, mi történik a vagyonnal, amivel szerinte semmi kifogásolhatót nem tett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik