Belföld

Súlyos szabálytalanságokat talált a volt MDF-nél az Állami Számvevőszék

Lezárult a pártalapítványa, 2014-2015. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzése. Emellett az ÁSZ befejezte az AJA 2012-2013. évi gazdálkodása törvényességének utóellenőrzését is. A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) és pártalapítványa, az Antall József Alapítvány (AJA) a szabályozási hiányosságok miatt nem teremtették meg a közpénzekkel való átlátható és ellenőrizhető gazdálkodás alapjait – írja az Állami Számvevőszék, amely a párt és annak alapítványának 2014-2015-ös gazdálkodását ellenőrizte. A JESZ-ről tudni érdemes, hogy az a volt MDF: miután a rendszerváltás utáni választás nyertes pártja a 2010-es parlamenti választáson a 3 százalékot sem érte el, ezért kiesett az Országgyűlésből, a párt akkori elnöke, Dávid Ibolya és a pártvezetés is lemondott, 2010 végén pedig új nevet vett fel a párt, ez lett a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség.

A párt 2014-ben még rosszabbul szerepelt a parlamenti választáson, 0,2 százalékot ért el. A párt ezért aztán 2015-ben már nem is kapott központi költségvetési támogatást, míg egy évvel korábban még bő 520 millió forintot zsebelhettek be.

Az ÁSZ azt írja a nemrég befejeződött ellenőrzésekről, hogy a pénzügyi kimutatásokat, az éves jelentéseket és a számviteli beszámolókat nem, vagy nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően készítették el, továbbá nem biztosították gazdálkodásuk, vagyoni helyzetük átláthatóságát sem. A JESZ gazdálkodására vonatkozó számviteli keretek kialakítása és a belső szabályozások nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak, valamint az ellenőrzési rendszere sem az előírásoknak megfelelően működött. A JESZ könyvvezetése, nyilvántartási rendszere nem felelt meg a jogszabályi és belső szabályozási előírásoknak.

Az utóellenőrzés megállapította, hogy az intézkedési tervben meghatározott feladatokat az AJA nem hajtotta végre, a szabályszerű működés és gazdálkodás feltételeit továbbra sem teremtette meg. Az ÁSZ több jelzéssel élt a hatóságok felé.

Részletek itt olvashatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik