Belföld

Részeg, benyugtatózott autós miatt halt meg a vétlen motoros

Halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt emeltek vádat – egyebek mellett – egy férfi ellen, aki halálos balesetet okozott Szentgotthárdon idén tavasszal. A sofőr előzetes letartóztatásban várja a tárgyalását – tudtuk meg a Vas Megyei Főügyészségtől hétfőn.

A vád szerint  a férfi a baleset napján nagyobb mennyiségű nyugtatót vett be, majd ráivott. A véréből a mérgező koncentrációt meghaladó mértékben mutatták ki a gyógyszer hatóanyagát, ami már önmagában alkalmatlanná tette őt arra, hogy vezessen.

Tehát súlyosan ittas volt, és bódult, így haladt 95-105 kilométer per órás sebességgel a 8-as számú főút felől a városközpont irányába. Menet közben egyszer csak áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő motorossal.

A kétkerekű vezetője ekkor már olyan közel volt már, hogy nem tudta elkerülni az ütközést. A vádlott fékezett ugyan, de a kocsi sebessége még az ütközés pillanatában is meghaladta a megengedettet.  Az áldozat felcsapódott a személygépkocsi szélvédőjére, majd az úttestre esett. Sérüléseibe a helyszínen belehalt.

A vádlottat a baleset utáni nap kapták el, akkor is ittas vezetésen érték. Szentgotthárdon – közepesen ittasan – egy parkolóból próbált kiállni, de tolatás közben nekiütközött egy ház falának. Ha az ügyészségen múlik, a férfi börtönbüntetést kap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik