Belföld

2,1 milliárdot kapnak az egyházak közösségi programokra

Megjelent az a pályázati felhívás, amelynek alapján 2,1 milliárd forintot kaphatnak az egyházak, az egyházi szervezetek és szereplők közösségi célú programok elindítására – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken Nyírbátorban.

Fülöp Attila a Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium új épületrészének és tornatermének ünnepélyes alapkőletételén azt mondta, a péntektől több mint egy hónapig elérhető felhívásra olyan támogatási igényeket várnak, amelyek nyomán a pályázók hitéleti, kulturális és oktatási célú projekteket valósítanának meg.

Támogatást adhatnak továbbá az ehhez szükséges infrastruktúra kialakítására, például egy közösségi ház, intézmény létrehozására vagy egy templom felújítására is – tette hozzá.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik