Belföld

Nem kap másik ügyészt a lúgos orvos áldozata

A másodfokú eljárásban is ugyanaz az ügyész képviseli a vádat, mint a korábbi ügyben – írja a zoom.hu. A Legfőbb Ügyészség elutasította a sértett panaszát a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség eljáró ügyésze kizárását elutasító határozata ellen.

Renner Erika még augusztusban jelezte, hogy szerinte a korábban vádat képviselő Péter Gyöngyi eljárása szakmailag és emberileg is kifogásolható volt. A sértett szerint az ügyész kétségbe vonta sérülései súlyosságát az újabb orvosi vizsgálat alkalmával. Szerinte Péter Gyöngyi a tárgyalások alatt túl passzív volt, nem kérdezett az orvos szakértőktől sem.

A Legfőbb Ügyészség szerint nincs ésszerű oka, hogy az ügyész elfogult lenne a vádlott javára,

külön kiemelendő, hogy a másodfokon eljáró ügyész a fellebbezést kiterjesztette, a törvényi lehetőségeknek megfelelő másodfellebbezést jelentett be a vádlott terhére, indítványt tett a vádlott előzetes letartóztatására, majd miután az ítélőtábla ezt nem rendelte el, azzal szemben eredményesen fellebbezett.

Mint ismert, első fokon a Fővárosi Törvényszék 2016 májusában négy év börtönbüntetésre ítélte és öt évre eltiltotta a hivatása gyakorlásától B. Krisztiánt, másodfokon – idén márciusban – pedig a Fővárosi Ítélőtábla kilenc év börtönnel sújtotta és örökre eltiltotta attól, hogy orvos legyen.

Előbbi esetben – egyebek mellett – testi sértés miatt ítélték el a doktort, ám a táblabíróság már életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, így nyílt lehetőség a harmadfokú tárgyalásra. Az volt tehát a kérdés, hogy okozhatott-e közvetlen életveszélyt a támadás. Ennek kapcsán egyébként több szakértőt meghallgattak, még az utolsó pillanatban is visszarendelték őket a bíróságra, amikor már mindenki arra számított, hogy nincs más hátra, csak az ítélethirdetés.

Ezt ezúttal megállapították, ám a férfi emiatt fellebbezhetett és fellebbezett is. Viszont még abban a hónapban előzetes letartóztatásba került.

A brutális támadás még 2013-ban történt, a nőt injekcióval kábította támadója az asszony otthonában, majd ismeretlen eredetű lúgot öntött a nemi szervére, amit aztán szakszerűen lemosott róla. Az áldozat rengeteg műtéten átesett azóta. A tettes igyekezett rablásnak beállítani a történteket, magával vitte a nő néhány holmiját. Az ügy döcögősen jutott el a bíróságig, a nő egykori szeretőjével szemben először megszüntették az eljárást, ám végül mégis vádat emeltek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik