Belföld

Jövő év elején újra találkozhat Orbán Putyinnal

Mi nem fétisként tekintünk egy magyar-amerikai csúcstalálkozóra. Miniszterelnökök, elnökök soha nem találkoznak csak azért valakivel, hogy csak úgy találkozzanak vele. Hogyha lesz olyan ügy, amit meg kell beszélni, akkor majd fognak találkozni. Jelenleg nincs olyan ügy, ami ilyen magas szintű egyeztetést igényelne

– mondta Szijjártó Péter az Mfornak adott interjújában. Ez pedig azt jelenti, hogy egyelőre biztosan nem találkozik Orbán Viktor Donald Trumppal.

A külügyminisztert megkérdezték arról is, legközelebb mikor találkozik a miniszterelnök Vlagyimir Putyinnal.

A menetrend szerint minden évben van egy hivatalos elnöki-miniszterelnöki, valamint egy külügyminiszteri találkozó, váltott helyszíneken. Emellett vannak informális külügyminiszteri egyeztetések. Szergej Lavrov külügyminiszterrel a multilaterális fórumokon szoktunk találkozni, jövő héten is sor kerül erre New Yorkban. Jövőre a magyar miniszterelnök utazik Moszkvába. Ebben én nem látok semmi rendkívülit, Magyarország és Oroszország között teljesen normális az évi egy hivatalos találkozó, tekintettel a földrajzi elhelyezkedésünkre és a gazdasági kapcsolatainkra.

– nyilatkozta Szijjártó, majd hozzátette:

Ha visszanézzük a korábbi időpontokat, akkor látjuk, hogy ezekre a találkozókra általában januárban vagy februárban szokott sor kerülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik