Belföld

Hazugságvizsgálóra kötötték Csenge gyilkosát – újabb részletek

Poligráfos vizsgálaton akadt fenn a borsodnádasdi lány megölésével gyanúsított fiatal. A nyomozók a baráti társaságuk révén jutottak el a fiúhoz, mert azt mondták, Csengének – aki már nem érkezett meg a tóparti szalonnasütésre – randevúja volt Rolanddal aznap – írja a Zsaru magazin.

Megszólalt a Borsodnádasdon megölt lány, Csenge édesanyja
A nő azt mondta, még bocsánatot is kért gyermeke gyilkosától, amiért „meghurcolják”. Ekkor még nem tudta, hogy ő a tettes.

A fiú azt mondta a rendőröknek, hogy valóban találkoztak, és – ahogy a lap fogalmaz – a friss kapcsolat szenvedélye magával ragadta őket. Állította: vittek magukkal sört és bort, iszogattak, majd elindultak haza. Amikor a templom elé értek, a lány megcsókolta őt, a gyanúsított pedig dühös lett, mert nem akarta még, hogy kitudódjon a kapcsolatuk. De gyorsan lezárták a vitát, kibékültek és elköszöntek egymástól.

A kutatás ekkor még folyt. A rendőrök először a lány cipőjét találták meg a templom mögötti ösvényen, ezért keresőláncban folytatták a terület átfésülését. Alig mentek pár lépést, amikor az egyik egyenruhásnak – Zsámbok Zoltán zászlósnak – megakadt a szeme a vízgyűjtő aknán, mert hiányzott a fedeléről a lakat. Visszalépett, felemelte, és ott találta a lemeztelenített áldozatot.

Az már a helyszínen kiderült, hogy a lány még élt, amikor beledobták az aknába. Onnantól emberölés miatt folyt a nyomozás. Ismét kihallgatták a fiút, mivel az addigi adataik szerint ő látta utoljára életben az áldozatot.

Gyanúsan viselkedett, az alapján, amit mondott, „nem állt össze a kép”, ezért megkérdezték, hogy hajlandó-e poligráfos vizsgálatnak alávetni magát. A fiatal beleegyezett, az eredmény egyértelmű volt: B. Rolandnak köze van a lány halálához.

Ezután már egészen máshogy írta le az estét.

Együtt ittak az erődben, eközben Csenge kétszer elment valahova. Állítása szerint amikor a lány másodszor is otthagyta, elindult utána, és megtalálta az ösvényen őt, eszméletlenül, vérző orral, félig meztelenül. Azt mondta, nem érezte sem a szívverését, sem a pulzusát, és pánikba esett, mivel néhány éve Egerben eljárás indult ellene, miután két ismerősét újra kellett éleszteni a tőle kapott kábítószeres cigaretta miatt. Nem akarta, hogy ez újra megismétlődjön, bár azt tagadta, hogy drogot adott a lánynak.

Azt beismerte, hogy ő három herbálos cigarettát is elszívott azon az estén.

Vallomása szerint háromnegyed órán át ült a lány mellett, és végül úgy döntött, eltünteti a holttestet. Emlékezett rá, hogy a közelben van egy vízgyűjtő akna. A karjában vitte oda a meztelenre vetkőztetett Csengét, beledobta, majd hazament. Hogy elterelje magáról a gyanút, másnap délelőtt még írt a lány telefonjára egy üzenetet, mintha minden rendben lenne.

Elmondása szerint az áldozat ruháit is ezért vette magához. Azt állítja, hazavitte azokat, de a házkutatáskor nem kerültek elő. A helyszíni kihallgatáson azt azonban megmutatta a rendőröknek, hogy mit tett az áldozattal.

A gyilkosság helyszínére vitték a borsodnádasdi fiút - videóval
A 20 éves fiatal nyomozókkal tért vissza helyszínre, és megmutatta, hova rejtette - az akkor még eszméletlen - kamaszlányt.

Ahogy arról beszámoltunk, Csenge eltűnését édesanyja jelentette szeptember 3-án délután, ezután rendőrök, polgárőrök és tűzoltók indultak a keresésére. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő délelőtt arról tájékoztatott, hogy a holttestét éjfél előtt megtalálták Borsodnádasdon. A 20 éves fiút múlt hétfőn fogták el, a rendőrség kedd délután rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az ügyben. Az áldozat édesanyja kedden a Riasztás stábjának beszélt a tragédiáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik