Belföld

Szexuális erőszak egy borsodi lakásotthonban

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

bűnügyes. 2017. 09. 12. 14:58

Szexuális erőszak gyanúja miatt került előzetes letartóztatásba a fiatalkorú Miskolcon. A törvényszék keddi tájékoztatása szerint a lakásotthonban nevelkedő tinédzser múlt pénteken az esti órákban

12 és 16 éves, vele azonos nemű társait szexuálisan zaklatta. A bántalmazás következtében a sértettek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A bíróság a szökés, elrejtőzésének veszélye miatt rendelte el a legszigorúbb kényszerintézkedést, bár hozzátették: a cselekmény tárgyi súlya már önmagában is megalapozza ezt, mivel akár 7 év 6 hónapig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

A kamasz ellen egyébként más ügyek miatt is eljárás folyik, így felmerül, hogy amennyiben szabadlábon védekezne, újabb bűncselekményt követne el.

A végzés nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezett – tudtuk meg a Miskolci Törvényszéktől kedden.

Tavasszal hasonló esetről számoltunk be. Akkor ugyancsak egy tini került rács mögé, miután a gyanú szerint bántalmazta, és csaknem egy éven keresztül  szexuálisan zaklatta társait – ahogy a bírósági tájékoztatás fogalmazott –, többükön szexuális erőszakot követett el. A gyerekek nem mertek ellenkezni, minden utasításait végrehajtották, félelmükben hónapokon keresztül a nevelőknek sem beszéltek.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.