Belföld

Szakmai gyakorlaton vesznek részt a határhoz vezényelt diákok

Mint arról korábban beszámoltunk, több mint háromszáz próbaidős hallgatót vezényelt a déli határhoz a rendőrség. A gyerekek panaszkodnak az ellátásra, az élelmiszerről maguknak kell gondoskodniuk és utazási költségtérítést sem kapnak.

Papp Károly országos rendőrfőkapitány hétfőn délután a Független Rendőr Szakszervezet megkeresésére válaszlevelet írt.

Ebben leírta, hogy

a rendészeti szakgimnáziumok 2016/2018-as évfolyamának tanulói 2017. július 01. napjától kerültek kinevezésre próbaidő kikötésével a rendőrség hivatalos állományába. A moduláris rendőri alapképzés részeként a II. éves tanulók meghatározott óraszámban szakmai gyakorlaton vesznek részt.

Mint fogalmazott, a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium diákjait időben értesítették és részletesen tájékoztatták őket az új tanév rendjéről.

A szakmai gyakorlatok megvalósítása rotációs rendszerben történik:

a jelenlegi II. évfolyamos állomány fele 2017. szeptember 4. és 29. között területi szakmai gyakorlatát tölti, míg a másik fele tanintézeti képzésen vesz részt. 

A gyakorlaton

  • a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumból 249;
  • az Adyligeti Rendészeti Szakgimnáziumból 126;
  • és a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumból 90 fő vesz részt.

Papp Károly tájékoztatása szerint ha a diákok kérik, megtérítik nekik a munkába járással kapcsolatos költségeket.

A levélben a rendőrfőkapitány külön nem tért ki az élelmezési kérdésekre.

(kiemelt kép: MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik