Belföld

Kötelező kiképzést tart a Fidesz a választás előtt a polgármestereknek

Balog Zoltán és Gulyás Gergely aláírásával kaptak behívót a Lakiteleki Népfőiskolára.

Külön képzést kapnak a fideszes polgármesterek a jövő tavaszi országgyűlési választásra – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap megszerezte azt a levelet, amelyet országszerte kiküldtek a településvezetőknek. Ebben az is szerepel, hogy „az önkormányzati alapképzés elvégzése a Fidesz elnökségének döntése értelmében minden polgármesternek és egy fő munkatársának kötelező”, a képzés céljaként pedig azt tüntették fel, hogy „átfogó gyakorlati ismereteket szerezve segíthessék a jövő évi választások sikerességét”.

Az „alapképzést” a Fidesz felkérésére pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezi. A levelet Balog Zoltán, a pártalapítvány elnöke és Gulyás Gergely főigazgató írta alá, a helyszín a lakiteleki népfőiskola. A képzés kétnapos, szállást, étkezést, sőt még sportolási lehetőséget is biztosítanak. A polgármestereknek kötelezően kell támogatniuk a lakiteleki népfőiskola alapítványát, a tízezer fő alatti településekről érkezőknek ötezer, a nagyobb városok vezetőinek tízezer forinttal.

A képzést az összes programon való „aktív és hiánytalan” részvétellel kell teljesítenie mindenkinek, akik „a politikai közösségük tagjaként kívánnak ezután is tevékenykedni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik