Belföld

Szijjártó: Ez felháborító!

Az Európai Bíróságon ma megszületett döntés felháborító és felelőtlen is, ez a döntés veszélyezteti egész Európa jövőjét és biztonságát és szembemegy az európai nemzetek érdekével.

– mondta el Szijjártó az Európai Bíróság mai döntése kapcsán.

A politika megerőszakolta az erópai jogot és az európai értékeket.

– tette hozzá.

Döntött az Európai Bíróság: Magyarországnak is be kell fogadnia a menekülteket
Elutasították Magyarország és Szlovákia keresetét a kvótákkal kapcsolatban.

Szerinte ez nyíltan legitimálja az európai Tanács joghatóságát a tagállamok felett. Szerinte ez elfogadhatatlan.

Szijjártó biztosított mindenkit arról, hogy mindent megtesznek azért, hogy megvédjék a magyarokat.

Ezzel nem mondta azt, hogy ne tartanák be a döntést.

Szijjártó szerint amennyiben az Európai Unió illegális bevándorlókat akar majd Magyarországra kényszeríteni, akkor azt nem fogják hagyni. Az EU egyébként a kvótarendszerben is legális menekülteket, nem illegális bevándorlókat szeretne Magyarországra küldeni.

Később Szijjártó kitért arra is, hogy Magyarország meg fogja védeni Németországot és eddig is keményen védekezett. Szerinte az Európai Bizottságnak is inkább erre kellene koncentrálnia.

Válaszolt Jean-Claude Juncker levelére is, amiből szerinte az derül ki, hogy

Az Európai Bizottság csak az illegális bevándorlók betelepítését támogatja, a határvédelmet nem. A kerítés maga a védekezés, aki a kerítést elutasítja, az a védekezést utasítja el.

A levél egyébként arról szólt, hogy Orbán hiába kért pénzt a kerítésre, Juncker felsorolta neki, hányszor utasította már el az uniós támogatást.

Trócsányi igazságügyi miniszter azt mondta, sajnálja, hogy egy elhibázott politikai döntést hozott az Európai Bíróság. Szerinte az igazi csata most kezdődik, a kötelezettségszegési eljárással. Szerinte itt a szuverenitásunk a tét.

A miniszter szerint a jogi aggályaikat fenntartják, mert politikai döntés született. A bírósági ítélet egyébként nem megfellebbezhető. Trócsányi ezután újra elmondta azokat az indokokat, amelyeket az Európai Bíróság a mai döntéssel visszautasított.

Trócsányi szerint a beadvány rendkívül színvonalas, minden igénynek megfelelő volt, külföldi professzorok támogatásával. Ehhez képest az ítélet szerinte nem meggyőző.

Lehetett volna tökéletesen más tartalmú ítéletet is írni, ezt mint volt alkotmánybíró mondom.

Szijjártó később kifejtette, hogy mindenki illegális bevándorlónak számít, aki illegális úton érkezett Európába, bármilyen jogi kategóriába kerül később. Ilyet a kvótarendszer szerint később sem fognak befogadni, mondta Szijjártó.

Később azt is hozzátette, hogy a kvótarendszer

brüsszeli nyelven pull factor

ezeknek a “szerencsétlen embereknek”.

Azt is elmondta, hogy annak ellenére számítanak Szlovákia támogatására, hogy Robert Fico már bejelentette azt, hogy elfogadják és betartják a döntést.

Szijjártót Azerbajdzsánról is kérdezték, amire annyit reagált, hogy reméli, hogy minél előbb kiderítik a nemzetközi, vagy nemzeti vizsgálatok, mi történt, mert addig sejttetések és sumákolások vannak, amiket visszautasítanak. Azt nem jelentette ki, hogy indul Magyarországon vizsgálat, de azt igen, hogy reméli, hogy a magyar, külföldi és nemzetközi szervezetek kiderítik, mi volt. Később pontosított is, hogy nem képvisel hatóságot, ezért nem tud egzakt választ adni.

Magyarországig érnek a 745 milliárd forintos azeri pénzmosási ügy szálai
Megmutatjuk, hogyan most tisztára a pénzét észt bankokon keresztül az azerbadjzsáni elit.

Szerinte egyébként legalább olyan súlyos, mint a botrány, hogy vannak olyan szervezetek, amelyek sumákolással és sejttetéssel azt mondják, hogy van kapcsolat a baltás gyilkos elengedése és az azeri pénzek között.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik