Belföld

Ölni akart a vád szerint a budapesti rendőr

Vádat emeltek a Csepelen lövöldöző rendőr ellen. Emberölés kísérlete és kétrendbeli kényszerítés bűntett kísérlete miatt állítják bíróság elé – tájékoztatott kedden a Fővárosi Főügyészség.

Az egyenruhás egy XXI. kerületi társasház földszintjén sütötte el fegyverét – szolgálaton kívül, ittasan. A társasházkezelő cég egyik alkalmazottjába kötött bele, aki épp egy molnárkocsit tolt. Szóváltásba keveredtek, majd – az engedéllyel tartott pisztollyal – először leadott több lövést a plafonba, majd a férfi felé, aki épp a tűzlépcső ajtaját csukta be maga mögött. A vád szerint

csak a véletlennek volt köszönhető, hogy a lövedék nem találta el a férfit; az átfúródott a tűzlépcsőház ajtaján és a falban állt meg.

Kiderült az is, hogy az egykori egyenruhás szabálytalanul, az átlagosnál jóval nagyobb roncsolásra képes úgynevezett expanzív lövedéket használt.

A férfi ezután megpróbálta összeszedni a kilőtt töltényhüvelyeket, majd felment a lakásába és mindet lehúzta a vécén.

A 24.hu korábban úgy értesült, hogy  azért szakadt el nála a cérna, mert zavarta, hogy dolgoznak a folyosón, pontosabban az ezzel járó hangzavar borította ki annyira, hogy előkapta az önvédelmi fegyverét. Néhány héttel később már azzal védekezett, hogy a házban patkányok voltak, azok csaptak zajt és valójában a rágcsálókkal akart végezni.

Történt egy másik eset is, amelyről nemrégiben írtunk, és amelyben most ugyancsak vádat emeltek. Egy héttel a fenti incidens előtt a rendőr – szintén ittas állapotban – a társasház pincéjében dolgozó két férfit próbált meg fenyegetéssel arra kényszeríteni, hogy fejezzék be a fúrást, mert idegesíti.

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

A rendőr  előzetesbe került, majd házi őrizetbe, és úgy tudjuk, tavasszal már szabadon engedték.

Olvasói sztorik