Rendorsegi-kordon(960x640).jpg (Array)
Belföld

Elfogták a borsodnádasdi lány gyilkosát

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 09. 05. 06:00

Egy húszéves férfit gyanúsítanak a 17 éves lány megölésével.

Elfogták azt a 20 éves borsodnádasdi férfit, akit a 17 éves lány meggyilkolásával gyanúsítanak –írta a police.hu. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a férfit gyanúsítottként hallgatta ki. Ellene emberölés megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást.

Mint korábban megírtuk, egy templom melletti aknában találhatták meg holtan az eltűnt lányt. Szombat délután ment el otthonról, édesanyja este 10-ig engedte el, de nem ért haza. A tinédzser eltűnését édesanyja jelentette vasárnap a putnoki rendőrségen.

Felkutatását a rendőrség, a polgárőrség és a tűzoltóság közösen kezdte meg, az áldozat holttestére még vasárnap éjfél előtt bukkantak rá Borsodnádasdon. Korábban az Ózdi Városi Televízió még arról számolt be, hogy az üggyel kapcsolatban több fiatalt is bilincsben kísértek be a városi kapitányságra.

Meztelenül találhattak rá Csenge holttestére
Az Ózdi Városi Televízió szerint több fiatalt bilincsben vittek el a rendőrök.

A Bors információi szerint a lány a barátaival szalonnát sütögetett, majd egy fiúval – aki szerelmes volt Csengébe – hazaindult, de valamitől rosszul lett, elájult. A fiú azt hitte, meghalt, egy aknába dobta, ahol a lány a felgyülemlett esővíztől megfulladt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. június 6.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris  ülésén 2017. június 6-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.