Belföld

Családi tragédia Hajdúszoboszlón – fulladás okozhatta a kisfiú halálát

Vélhetően fulladás okozta a Hajdúszoboszlón meggyilkolt kisfiú halálát. A 24.hu úgy tudja, elsődlegesen ezt állapította meg a szakértő, vagyis eszerint mégsem méreggel ölték meg a 6 éves gyermeket.

A családi tragédia körül továbbra is rengeteg a tisztázatlan kérdés. A rendőrség délelőtt még azt közölte, hogy három ember holttestére bukkantak hétfő este. Először az anyára találtak rá egy hajdúszoboszlói társasházban, majd – a beszerzett információk alapján – keresni kezdték a férjét és a kisfiát. Az apa és a gyermek eltűnéséről még felhívást is közzétettek. Kedd délután újabb közleményt adtak ki, ebben azt írták, hogy a szülők – az eddigi információk szerint – öngyilkosságot követtek el, a kisfiú pedig bűncselekmény áldozata lett.

Kollégánk a helyszínen járt, beszélt a szomszédokkal és a megyei rendőr-főkapitányság is nyilatkozott:

A 24.hu munkatársának a szomszédok azt mondták, hogy a nő kiegyensúlyozottabban viselkedett, a férfi viszont labilisabbnak tűnt. Az idős házaspár szerint a szülők nagyon rendes emberek voltak, veszekedni nem hallották őket. Fogalmuk sincs, hogy mi történhetett.

Az MTI szerint azért történt a tragédia, mert a férfi elvesztette a munkáját, és ezt nem tudta feldolgozni.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Olvasói sztorik