Belföld

Meztelenül találhattak rá Csenge holttestére

Az Ózdi Városi Televízió meg nem erősített információi szerint ruha nélkül leltek rá a vasárnap eltűnt 17 éves lány holttestére Borsodnádasdon a templom melletti aknában.

Úgy tudják, hogy hétfőn az üggyel kapcsolatban több fiatalt is bilincsben kísértek be az Ózdi Rendőrkapitányságra.

Mint írják, az illetékes szervek a közeli erdős részen, valamint egy romos épületben is kutattak nyomok után.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Csenge a barátnője elmondása szerint szombat délután ment el otthonról, édesanyja csak este 10-ig engedte el, de nem ért haza.

Egy helyi nő azt állítja, hogy szombaton este fél 8-8 körül Ózdról mentek haza, akkor még látták a lányt az egyik barátnőjével. Szalonnát sütögettek az Alsó-tónál.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával, büntetőeljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit, vagyis egyelőre úgy tűnik, hogy a lány bűncselekmény áldozata lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik