Belföld

Leszakadt várpalotai körhinta – Kocsi elé zuhant az egyik sérült

“Úgy érzem, egy élet pergett le előttem pár másodperc alatt ma” – írta a várpalotai körhintabaleset egyik szemtanúja, aki engedte, hogy idézzük bejegyzését. A posztjából kiderül,

az egyik sérült éppen a kocsija elé zuhant, az úttestre. Azt írja, a történtek után azonnal rohantak a rendőrök, mentők, tűzoltók és mentők. Az egyenruhások átugrottak egy főfalon a templom udvarába, szerinte azért, mert egy embert kerestek.

Azt hiszem kikészültem. Remeg mindenem. Borzalmas amit érzek.

– olvasható a bejegyzésben.

Fotó: olvasónktól

Ahogy arról beszámoltunk, a baleset a Hunyadi Mátyás téren történt. A rendőrség elsődleges információi szerint öten sérültek meg, ketten súlyosan, hárman pedig könnyebben, a katasztrófavédelem viszont hat sérültről tud. Az eddigi adatok szerint egy körhinta esett szét, és többen kizuhantak. A rendőrség nyomozást indított.

Időközben az Országos Mentőszolgálat arról tájékoztatott, hogy

a helyszínre négy mentőegységet, köztük esetkocsit és mentőorvosi kocsit is riasztottak. Egy 20 év körüli fiatalember súlyos sérülésekkel, további három főt – egy 40 év körüli nőt, egy 15 év körüli fiút és egy szintén 15 év körüli lányt – könnyebbnek tűnő sérüléssel szállítottak kórházba.

A veol.hu szerint a helyszínen nagy volt az ijedtség, többen sírva rohantak el a hinta környékéről. Szemtanúk arról tájékoztatták a lapot, hogy két fiatal repült ki a hintából, egy 15 éves tinédzser fejjel az útpadkára esett,  18 év körüli társa pedig a lábán sérült meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik