Belföld

Kétszer is házkutatás volt a balatonfüredi bölcsiben

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói házkutatást tartottak a balatonfüredi önkormányzat bölcsődéjében.

A 24.hu információja szerint a gazdaságvédelmi osztály rendőrei a nyár elején két alkalommal vonultak ki a balatonfüredi bölcsődébe, ahol iratokat foglaltak le, majd párhuzamosan az intézményfenntartónál, a városházán is kutakodtak.

A rendőrség tájékoztatása szerint a Noszlopy lakótelepi bölcsit érintő eljárást közfeladati helyzettel visszaélés bűntett és hamis magánokirat felhasználása vétség megalapozott gyanúja miatt indították.

Úgy tudjuk, a házkutatások óta az összes dolgozót kihallgatták, sőt néhány alkalmazottat rabosítottak is. Információink szerint a kihallgatásokon az derült ki, hogy az igazgatónő szabadságolási ügyeire és az intézményben történt pénzügyi szabálytalanságokra kíváncsiak a nyomozók.

Az eljárással kapcsolatban megkerestük a Bóka István polgármester titkárságát, az önkormányzattól azonban több mint egy hete nem érkezett válasz.

Jelzést kaptunk azonban a bölcsődéből, hogy az intézményvezető raportra hívta a dolgozókat, hogy kiderítse, ki szivárogtathatta ki a rendőrségi vizsgálatról szóló információkat.

Kiemelt képünk illusztráció: MTI/Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik