Belföld

A kormány fittyet hány a püspök intelmére, kibővítik a tb-finanszírozott lombikprogram-eljárásokat

Kibővítik a társadalombiztosítás (tb) által finanszírozott lombikprogram-eljárások számát, valamint változni fog az ahhoz kapcsolódó gyógyszertámogatás is – jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán elmondta az MTI beszámolója szerint, a változás az lesz, hogy ha egy párnál az első öt lombikeljárás valamelyike sikerrel jár, akkor a következő gyermek, gyermekek esetében is négy-négy alkalommal támogatja a beavatkozást az állam. Az erről szóló kormányrendelet szerdán jelenik meg.

Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy a kormány tiszteletben tartja a magánéleti döntéseket, azonban segíteni kell azokon a párokon, akik gyermeket szeretnének. Ma a szülőképes korú pároknak a 20 százaléka küzd meddőséggel, amiben a kormánynak kötelessége segíteni – mondta.

Kiemelte, a közelmúltban született egy másik kormányhatározat, amely 1,5 milliárd forinttal támogatja a Bethesda Gyermekkórházban és a Budai Irgalmasrendi Kórházban kialakítandó új nőgyógyászati és andrológiai részleg létrehozását, ahol olyan alternatív kezeléseket kínálnak, amelyek meddőségi problémákkal küzdő pároknak segítenek abban, hogy természetes úton foganjon gyermekük.

Ezen kívül – folytatta Balog Zoltán – a gyermekre váró párok választhatják az örökbefogadást is, és ezen eljárásokat is egyszerűsítették a közelmúltban.

A miniszter reményei szerint a lombikprogram kiszélesítésével két-három éven belül megduplázódhat a beavatkozások száma, és feltehetőleg lényegesen nő majd a gyermekszám is.

A lombikprogram felpörgetését segítő kormányzati intézkedésekről beszámoló miniszter kijelentéseinek egy nemrégi botrány ad hangsúlyt. Egy hete a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Veres András győri megyéspüspök élesen bírálta a lombikprogram kormányzati támogatását, a püspök szerint bűnös, aki részt vesz a lombikprogramban. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ma azzal csatlakozott a vitához, hogy nekiment a lombikbébiprogrammal foglalkozó intézménynek, a Kaáli Intézetnek.

Minden megszületett gyermek kincs, érték, és segíteni kell a világrajövetelüket

– fogalmazott ma Balog Zoltán.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár közölte, az államilag támogatott lombikeljárásokhoz kapcsolódó gyógyszerek tb-támogatása a jelenlegi 70 százalékról 90 százalékra nő, a magánellátóknál igénybe vett beavatkozásnál a gyógyszert felíró orvosok egységesen 55 százalékos tb-támogatással írhatnak fel gyógyszert.

Kiemelte, mind az állami, mind a magánellátást nyújtó intézményeknél bevezetik az eljárásokkal kapcsolatos regisztrációt, így már nemcsak a sikeres beavatkozásokat kell lejelenteni, hanem a lombikeljárás elindulásakor is szükséges lesz a regisztráció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik