Belföld

Nyomára akadtak a Merényi kórház patkányának

A volt ÁNTSZ-osztályvezető szerint a magatehetetlen betegekre is rátámadhatnak a rágcsálók.

Akár a magatehetetlen emberre is rátámadhatnak a kórházban felbukkanó patkányok – mondta az ÁNTSZ volt járványügyi főosztályvezetője az RTL-nek. Ócsai Lajos azt is közölte: az állat minden, a szennyvízben előforduló kórokozót rá tud vinni az ember táplálékára, így súlyos betegségeket terjeszt.

Hétfőn kórházi dolgozók beszéltek arról a televíziónak, hogy a Merényi kórház pszichiátriáján hónapok óta rágcsálók vannak. Egyikük elmondta: az ebédlőben leszakadt az álmennyezet, és patkány hullott egy kolléganője elé. Szerinte a kezelő feletti álmennyezet is tele van patkányvizelettel, és furcsa szag terjeng az osztályon.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma annyit közölt a csatorna megkeresésére, hogy a kórház igazgatója szerint a patkányokról szóló értesülés „az intézményt lejárató, hangulatkeltő álhír”. Erről közleményt is kiadtak kedden.

A Népszava megszólaltatta a volt tisztifőorvost, a főpolgármester-jelöltségtől a 2014-es választás előtt visszalépett Falus Ferencet. Szerinte már a gyanú esetén is le kellene zárni és fertőtleníteni az épületet, az intézkedésre a kórház higiénikus főorvosának kell javaslatot tennie. Rámutatott: a patkány számtalan kórokozót teríthet az intézményben, ahol legyengült embereket gondoznak, ráadásul ha az ebédlő plafonjában sétálgathat bármilyen állat, nincs garancia arra, hogy a műtő, a labor vagy más csíramentesen tartandó terület fölött nincsenek.

A lap megkérdezte Papp Györgyöt, a fővárosi patkányirtásért felelős Bábolna Bio ügyvezetőjét is. Elmondta: nem találtak patkányt a Merényi kórház álmennyezetében, de a csatornában már volt az állat jelenlétére utaló nyom. Megtették a szükséges intézkedéseket, emellett műszaki megoldásokat javasoltak az intézményvezetőknek arra, hogyan védjék meg az épületet a rágcsálóktól.

Az intézmény egyik dolgozója a Népszavának azt mondta: a Merényi kórházban nagyon sok az üres épület, illetve az elhagyott, szeméttel zsúfolt pince. Amíg ezeket nem takarítják ki, kicsi az esélye, hogy eltűnjenek a rágcsálók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik