Belföld

Virágzik Habony londoni cége

A tanácsadó vállalkozást a napokban elhunyt Arthur Finkelsteinnel közösen hozta létre a miniszterelnök tanácsadója.

Tavaly 113 618 font (50 millió forint) bevételt termelt a londoni bejegyzésű Danube Business Consulting Ltd. nevű cég, amit 2015 márciusában alapított Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó és Arthur J. Finkelstein amerikai kampánymenedzser. Erről a Napi.hu ír.

A cég tőkéje két éve mindössze a cégalapításhoz szükséges 5000 font volt, ez tavaly 38 618 fontra (14,2 millió forint) emelkedett. A két tulajdonos 100 ezer font (37 millió forint) osztalékot vett fel.

A portál azt írja: sokáig nem volt egyértelmű, pontosan mivel foglalkozik a cég, amelynek bejelentett tevékenységi körei között olyanok szerepeltek, mint „nem üzleti jellegű tanácsadás”, illetve „máshová nem sorolt egyéb üzleti támogató tevékenység”. Arra, hogy politikai tanácsadásról lehet szó, az utalt, hogy az ügyvezető pozíciót Lánczi Tamás, a Századvég Politikai Iskola politológus tanára töltötte be.

Tavaly a Figyelő arról írt, hogy a cégnek fontos szerepe lehetett a Horvát Demokratikus Közösség kampányában, amit a párt megnyert. Egyes értesülések szerint Nicolas Sarkozy visszatérésében is részt vettek, de ezt a volt francia elnök cáfolta.

Ki volt valójában Arthur J. Finkelstein?
Ki volt Arthur J. Finkelstein, aki többek között Nixont, Netanjáhút és Orbánt is hatalomra segítette?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik