Belföld

Balog szerint nem kell változtatni az iskolaigazgatók kinevezésén

A helyi vezetők bölcsességére bízná, indokolják-e a jelöltek elutasítását.

Balog Zoltán nem érzi szükségét annak, hogy változtassanak az iskolaigazgatók kinevezésének menetén az után, hogy számos intézményben indoklás nélkül utasították el a közösségek által támogatott igazgatójelölteket.

A Magyar Nemzet kérdezte arról az emberi erőforrások miniszterét, kíván-e a mostani gyakorlaton módosítani, és indoklást adni a jövőben. Korábban a Nemzeti Pedagóguskar elnöke is azt nyilatkozta, jó lenne, ha az elutasított jelöltek nem csak egy „nemet” kapnának, hanem rövid indoklást is.

Balog azt mondta: minden kinevezésnél betartották a törvényes rendet, és ahol a helyi vezetők indokoltnak ítélik, ott megtehetik, hogy konkrét indoklást adnak. Azt elismerte, hogy erre valóban nincs törvényi kötelezettség, és kijelentette, „én ezt a helyi vezetők bölcsességére bíznám”.

A lap újságírója még visszakérdezett volna, de a minisztérium sajtófőnöke, Lakatos Márk félbeszakította azzal, hogy „miniszter úr kiterjedt választ adott a kérdésre”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik