Belföld

Terroristaként kezelhetik a Teréz körúti robbantót

P. Lászlónak lehetséges, hogy súlyosabb váddal kell szembenéznie, és akár életfogytiglant is kaphat. Az értesülést egyelőre egyik fél sem erősítette meg.

Várhatóan terrorcselekmény előkészületével is meggyanúsítják a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét. Így ha P. Lászlót elítéli a bíróság, 20 év helyett akár életfogytig tartó büntetést is kaphat – írja a pénteki Magyar Idők.

A napilap szerint a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) pénteken folytatja a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjának kihallgatását. Szikinger István ügyvéd elismerte, hogy védencét folytatólagos kihallgatásra idézték, azonban annak tartalmáról nem tud beszámolni. Simon Richárd, a KNYF helyettes szóvivője nem kívánta kommentálni az értesülést.

P. Lászlót eddig előre kitervelten több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsították. A 24 éves férfi idén február 18-án beismerte, hogy tavaly szeptember 24-én késő este a Teréz körút-Király utca sarkán saját készítésű, szögekkel növelt hatású pokolgéppel támadt egy gyalogos rendőrjárőr párosra, aminek nőtagját életveszélyesen, férfi tagját súlyosan megsebesítette. A rendőrök nyolc hónap után, idén júniusban álltak újra szolgálatba.

P. László beismerő vallomása során részletesen beszámolt az előkészületekről, így arról is, hogy az interneten talált leírás alapján állította össze először a robbanóanyagot, majd készítette el a pokolgépet, amit ki is próbált. A tűzszerészek fel nem használt robbanóanyagot találták elfogása után a nem sokkal korábban vásárolt présházban, ahol a gyanúsított kísérletezett. A Magyar Idők úgy tudja, hogy a terrorcselekmény előkészületének bizonyítását a lefoglalt robbanóanyag és további pokolgépek készítéséhez felhasználható elektronikus alkatrészek alapozhatják meg.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik