Belföld

Dózsa György úti baleset: közleményt adott ki a rendőrség

Péntek délutáni közleményében reagált a Dózsa György úti balesettel kapcsolatban sajtóban hangulatkeltő és egykori nyomozók szájába adott, az eljárási szabályoknak nem megfelelő nyilatkozatokról a rendőrség.

Leszögezzük, hogy a rendőrség kizárólag a hatályos jogszabályok alapján végezheti és végzi tevékenységét, beleértve ebbe a büntetőeljárásokat is

– fogalmaztak.

Elmondták, a balesetet követően a rendőrségnek nem volt törvényi lehetősége egyik gépjármű vezetőjének őrizetbe vételére sem, hiszen velük szemben a balesetet követően nem állt fent a bűncselekmény megalapozott gyanúja.

A büntetőeljárás szabályai világosak. A hatóságnak először a felelősséget megalapozó személyre szóló bizonyítékokat kell begyűjtenie, ezek hiányában nem korlátozhatja a személyi szabadságot. Tekintettel arra, hogy a balesettel összefüggésben a személyre szóló megalapozott gyanú közléséhez szükséges adatok a szakvélemények elkészültével jutottak a nyomozó hatóság birtokába, őrizetbe vételre és személyi szabadság korlátozására közvetlenül a balesetet követően nem kerülhetett sor.

M. Richárd, a balesetben érintett egyik személygépjármű vezetője a baleset bekövetkeztekor és azt követően is érvényes vezetői engedély nélkül vezetett.

Ezekben az esetekben a rendőrség intézkedett, a járművezetővel szemben szabálysértési eljárást folytatott le és M. Richárdot pénzbírsággal sújtotta.

Szabálysértési őrizetbe vételre ezekben az esetekben sem kerülhetett sor, mert az engedély nélküli járművezetés elzárással nem sújtható, szabálysértés és szabálysértési őrizet csak az elzárással is büntethető szabálysértések esetén alkalmazható szankció.

Megjegyezték, a szakvélemény elkészítése a rendőrség tevékenységétől elkülönülő, időigényes munkafolyamat, amelynek elkészültét a rendőrség nem tudja befolyásolni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik