Belföld

Elkapták a Hős utca dílerét, bővül a pszichoaktív szerek tiltólistája

kristaly(210x140).jpg (Array)
kristaly(210x140).jpg (Array)
Azon eddig 73 anyag szerepelt.

A kőbányai rendőrök elfogtak egy férfit, aki kábítószert terjesztett a Hős utcában. A 33 éves budapesti L. Ernő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy napi rendszerességgel árusított kábítószerféléket lakókörnyezetében. A férfit őrizetbe vették, kihallgatták bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt, majd előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatására. A rendőrség előzőleg új pszichoaktív anyag miatt indított nyomozást, miután a minap több zavartan viselkedő embert kórházba vittek.

Néhány óra alatt 18-an kerültek kórházba egy új drog miatt
A 18 beteg többsége huszonéves férfi volt, de volt köztük egy 15 éves is.

A pszichoaktív szerek tiltólistája várhatóan a következő hónapokban tovább bővül – közölte Rétvári Bence. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára közölte, ha kiderül, hogy az új anyag még nincs tiltólistán, Európában az egyik leggyorsabb eljárással felkerülhet rá. A kormány célja, hogy a lehető leghatékonyabban visszaszorítsa a kábítószer-használatot. Manapság az egyik legnagyobb veszélyt a dizájnerdrogok jelentik, ezért az ilyen új pszichoaktív anyagok tiltólistáját folyamatosan bővítik.

Zacher: ez emberkísérlet
A toxikológus szerint engedély nélküli emberkísérleteket végeznek a dizájnerdrogok terjesztői.

Magyarország Európa legszigorúbb és a “drogpiac” változásait gyorsan lekövető szabályozással küzd a kábítószerek ellen. Az államtitkár szerint a kormány Európában az elsők között alakította ki a dizájnerdrogokkal kapcsolatos szabályozást, így gyorsabban és keményebben tudnak fellépni az új pszichoaktív szerek és a kábítószer-bűnözés ellen.

A 2013 óta hatályos büntető törvénykönyv tartalmazza a dizájnerdrogokra vonatkozó, európai mércével szigorú büntetőjogi szabályokat és a tiltólistát nem kormányrendeletben, hanem miniszteri rendeletben határozzák meg, ami még gyorsabb reagálást tesz lehetővé.

Meg kell védeni gyermekeinket az egyik legnagyobb rájuk leselkedő veszélytől – fogalmazott az Emmi államtitkára, aki szerint az egyik legfontosabb a megelőzés erősítése. Kitért arra is, hogy nemcsak jogszabályi szinten küzdenek a szermentes élet elősegítésért, hanem közvetlenül a legveszélyeztetettebbeket is felkeresik.

Nemcsak a halálozástól, hanem a drogok okozta egészségkárosodástól, az emiatt egyre romló életszínvonaltól kell megóvni az embereket, főként a fiatalokat.

Rétvári Bence közölte, hogy a gyermek- és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális fejlesztésére 6 milliárd, megelőzési programokra 3 milliárdot fordítanak, és több mint 2 milliárd forint jut iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztésére is. A megelőzést célozza egy 1,9 milliárd forintos program is, amellyel a gyermekvédelmi szakellátási intézményeket segítik – tette hozzá az Emmi államtitkára, aki szerint a felsoroltak mellett számos, a szociális ellátórendszert fejlesztő program járul hozzá a hatékony drogellenes fellépéshez. (mti)

Ők tartják rettegésben a Stadionok környékét
Vérnyomok a falon, leköpött és megfenyegetett utasok, kiröhögött rendőrök. Mi folyik Budapest egyik legnagyobb közlekedési csomópontjánál?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik