Belföld

A hatóság vizsgálatot indított a Fidesz telefonos kampánya miatt

Az adatvédelmi hatóság vizsgálatot indított, miután a Fidesz hívogatni kezdte a nyugdíjasokat Vona Gábor szavaira emlékeztetve – írja a Magyar Nemzet. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke közölte, hogy a vizsgálatot állampolgári panasz alapján kezdték el.

Ezt mondja a Fidesz telefonon a nyugdíjasoknak
A szöveg tartalma többek között: "'Ez felháborító! A Jobbik szégyellheti magát!".

Hozzátette, hogy a párt törvényesen rendelkezhet adatbázissal, ha a szimpatizánsai hozzájárulásukat adták az adataik kezelésére. A lista adatai alapján pedig azonosítani lehet, ki a nyugdíjas.

Vona Gábor szerint kiforgatták szavait, de a Fidesz éppen azt teszi, amit ő kifogásolt: felhasználja, hergeli a nyugdíjas szavazókat, mert a béruniótól retteg. A Jobbik ki fogja vizsgálni a Fidesz telefonos kampányát, Vona Gábor pedig feljelentést is fontolgat, hiszen a szöveg olyasmit állít, amit ő nem mondott.

A Jobbik ki fogja vizsgálni a telefonos kampányt, Vona Gábor pedig feljelentést is fontolgat, hiszen a szöveg olyasmit állít, amit ő nem mondott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik