Belföld

Vastapsot kapott a buszmegállóból a mentős, aki mikrofonon segített elindulni a lefulladt tanulóvezetőnek

Nem ritka, hogy komoly fejtörést okoznak az autósok a mentőknek egy-egy közlekedési helyzetben – írta kedden Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Eszméletlen férfihez riasztották Budapest egyik mentőtiszti kocsiját a minap, de a szirénázó autó előtt egy friss jogosítványos tanulóvezető zárta el az utat.

Mivel kikerülni nem lehetett a kereszteződés közepén álló, T jelzésű járművet, a mentősök megálltak. A tanuló többszöri próbálkozásra sem tudott elindulni, amikor a mentő vezetője különös módon oldotta meg a helyzetet.

Kezébe vette a mikrofont, és azon keresztül segített.

Tedd egyesbe és lassan engedd fel a kuplungot! Kis gázt!

– instruálta a tanulót a mentősofőr.

A gyorstalpaló kurzus jól sikerült, az autó immáron elsőre elindult. Félreállt, a mentő pedig tovább haladt, szinte nem is látta ahogy a hálás tanuló két kezét összetéve köszönte meg a segítséget.

A helyszín melletti buszmegállóban hangos taps jutalmazta a türelmes mentőst, aki jó helyzetfelismerésével értékes másodperceket nyert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik