Az Abcúg írása.
Míg büntetőjogi ügyekben számos jogcímen kérhetnek a rászorulók ingyenes ügyvédi képviseletet, szabálysértési ügyekben erre alig van lehetőség. Pedig a fogyatékosoknak, az írni-olvasni nem tudóknak, az anyagilag rászorulóknak vagy más hátrányos helyzetűeknek plusz segítségre van szükségük, hogy a hatóságokkal szemben ugyanúgy érvényesülhessenek jogaik, mint bárki másnak.
Már ombudsmani állásfoglalás is van róla: jogsértő, hogy egyszerű szabálysértési ügyeknél az állam nem biztosítja minden szakaszban a kötelező ügyvédi védelmet az arra rászorulóknak, a fiatalkorú, a fogyatékos, az írni-olvasni nem tudó, valamint az anyagilag rászoruló vádlottaknak. Ezek azok a sérülékeny csoportok, amelyek tagjainak nagyon gyakran plusz segítségre van szüksége ahhoz, hogy a tisztességes eljáráshoz való joguk érvényesüljön.
Miközben a büntetőjogi eljárásoknál sokkal szélesebb körben elérhető a térítésmentes ügyvédi képviselet az arra rászorulóknak, szabálysértési ügyekben csak bíróság elé állítás esetén, azaz az őrizetbe vett személy ügyének gyorsított bírósági elbírálásakor jár kötelező ügyvédi védelem – de bárkinek, nem csak a sérülékeny csoportoknak.
Úgy járnak a hűvösre, mint boltba vásárolni
A jogszabályi hiányosságra a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) hívta fel a figyelmet. A civil szervezet szerint annál is inkább problémás a jogi képviselet elérhetetlensége a szabálysértési ügyekben, mert a szabálysértési törvény 2012-es módosítása óta sokkal szigorúbban büntetik a hatóságok a különböző kihágásokat.
Még mindig sok esetben lesz például a büntetés hosszabb-rövidebb idejű elzárás – főleg annak az intézkedésnek köszönhetően, ami lehetővé teszi, hogy a be nem fizetett pénzbírság egy idő után automatikusan a bírságnak megfelelő időtartamú elzárásra forduljon át – magyarázta Szegi Péter, a TASZ Egyenlőség projektjének egyik munkatársa.
Szegi úgy látja, az utóbbi években egyre gyakoribbá vált elzárással letölteni a szabálysértésért kiszabott pénzbüntetést, ami főként annak köszönhető, hogy a legtöbb szabálysértési bírságot a legszegényebbek körében osztogatja a rendőrség, akik nem tudják kifizetni a pénzbírságot, a közérdekű munkát pedig azért nem választják, mert attól félnek, elveszítik a munkájukat emiatt. Sokan nem tudják, hogy a közérdekű munkát munkaidőn kívül, szabadidőben kell elvégezni.
“Sokan keverik a közmunkát a közérdekű munkával” – magyarázta Szegi, majd hozzátette, a témával szintén foglalkozó Magyar Helsinki Bizottságnak volt már olyan ügyfele, aki a bírság ledolgozása miatt az állami foglalkoztatási szervként működő legközelebbi járási hivatalban közmunkára jelentkezett közérdekű munka helyett, ahonnan elhajtották, és így lecsúszott a három napos határidőről, ami alatt kérnie kellett volna, hogy büntetését ledolgozhassa, bírsága elzárásra változott.
Papírok mögé bújnak a hatóságok
A másik probléma, ami védtelenebbé teszi a szegényebb, kevésbé képzett vagy fogyatékos egyéneket a hatóságokkal szemben, az a hatóságok és az érintettek közötti személyes kommunikáció hiánya és ezzel együtt az írásbeli kommunikáció érthetetlensége.
Jogvédő szervezeteket, mint amilyen a túlzó szabálysértési bírságolási gyakorlattal az egyik leginkább sújtott szexmunkásokat képviselő Szexmunkások Érdekképviseletének Egyesülete (SZEXE) vagy a TASZ is, rendszeresen keresik meg ügyfelek azzal, hogy “papírt kaptak”, de nem értik, pontosan mi áll benne.
Ez annál is inkább problémás, mert sok szabálysértési ügy személyes meghallgatás nélkül, puszta iratok alapján zajlik le, úgy, hogy a hatóság képviselője és a vádlott sosem találkozik egymással.
Szegi Péter szerint legitim érdek a bíróság részéről, hogy a kisebb súlyú ügyek minél rövidebb idő alatt lefolytathatóak legyenek, “legyen meg a szankció és lépjünk tovább”. Azt azonban már a legfrissebb ombudsmani állásfoglalás is kimondta, hogy a gyors lefolytatás érdeke nem lehet erősebb, mint a tisztességes eljáráshoz való jog – azaz időspórolás okán nem lehet elhagyni például azt, hogy a bíróság megismerje az érintett személyes körülményeit, mielőtt határozatot hoz az ügyében.
Márpedig ez a legtöbb “papíros” ügyben nem történik meg. Így fordulhatott elő az az abszurd helyzet, amiről Szegi mesélt. Egy férfiről, akit meghallgatás nélküli eljárása végén, mikor a szabálysértési bírság elzárásra fordítódott, szállítottak volna a börtönbe, az utolsó pillanatban derült ki, hogy fogyatékos, tehát a jogszabályok szerint tilos elzárni.
A személyes körülmények ráadásul enyhébb büntetés irányába is eltolhatnak egy-egy ügyet, lehet például pénzügyi helyzetre hivatkozva a pénzbüntetés mérséklését, vagy akár részletfizetést kérni. Ezekkel a lehetőségekkel ismeretük és a megfelelő tájékoztatás hiányában azonban szinte alig élnek.
Nem sikerül fellebbezni
A másik probléma a meghallgatás nélküli eljárással, hogy a kizárólag írásbeli kommunikációból nagy eséllyel a vádlottak nem értenek semmit. Olyan esetekben, ahol nem csak egy szabálysértési bírság behajtásáról van szó, hanem szabálysértési eljárást folytat a bíróság, az ügyet lezáró határozat ellen az érintett 8 napon belül kifogással élhet. Az esetek nagy többségében azonban az érintettek lecsúsznak a határidőről, mert vagy nem tudták kisillabizálni a szövegből, hogy van ilyen lehetőségük, vagy nem tudták, hogyan szövegezzenek meg egy ilyen fellebbezést.
Makó Klaudia, a SZEXE ügyvédje egy másik, a szexmunkások körében gyakori forgatókönyvre hívta fel figyelmünket:
A szexmunkások sokszor zavaros lakhatási körülményeik miatt vidéki családjaikhoz, rokonaikhoz vannak bejelentkezve, akikkel a kapcsolatot csak nagyon felületesen, vagy egyáltalán nem tartják. A lakcímkártyájukon szereplő címre érkező hivatalos leveleket viszont rokonaik sokszor egyáltalán nem küldik el nekik. Így fordul elő, hogy a túlzó és diszkriminatív bírságolási gyakorlat miatt szabálysértési bírságokkal alaposan megszórt prostituáltak akkora összegű büntetést halmoznak fel, ami elzárásra átváltva eléri az 1-1,5 évet is akár.
Elég hozzá egy sima igazoltatás, hogy a rendőr számára kiderüljön, az intézkedés alá vont prostituáltnak letöltendő elzárása van, és azonnal viszi is be az illetőt a rendőrőrsre
– mondta Makó Klaudia, aki úgy látja, a látókörébe kerülő szexmunkások természetesnek veszik, hogy “azért, amit csinálnak, néha börtönbe kell menniük”.
Nem tudják, hogy ők nem követtek el semmilyen bűncselekményt, sőt, nem is érzik a különbséget szabálysértés és bűncselekmény között. Nem tudják például, hogy nincsen priuszuk
– magyarázta a jogász, hogyan fogadták el fokról fokra a szexmunkások a prostitúciót kriminalizáló beszédmódot.
Hol tart a küzdelem?
A TASZ beadványára reagálva júliusban jelentést adott ki az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, azzal, hogy megalapozottnak találta a jogvédő szervezet aggályait: valóban kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek a hatóságokkal szemben a hátrányos helyzetűek a cikkben tárgyalt eljárásjogi garanciák hiánya miatt. Az ombudsman a szabálysértési törvény megfelelő módosítására kérte a belügyminisztert, a hivatali kommunikáció érthetőbbé tétele érdekében pedig felkérte, egyeztessen szakmai és civil szervezetekkel.
A szakmai és civil szervezeteknek, azaz a témával már régebb óra foglalkozó TASZ-nak és a Helsinki Bizottságnak vannak ötletei arra nézvést, hogyan lehetne a hivatali kommunikációt érthetőbbé tenni.
Szegi Péter szerint a legjobb lenne, ha már a bírságolásnál lenne a rendőrnél egy ilyen egyszerűsített tájékoztató. Az első döntési helyzettel ugyanis már itt szembesül az érintett: lehetőségében áll, hogy ne ismerje el a szabálysértés tényét, és a kiszabott bírság elfogadása helyett eljárás lefolytatását kezdeményezze. Annál is inkább fontos, hogy ebben a pillanatban tájékozott döntés szülessen, hiszen a bírság elfogadásával egyszerre a fellebbezés jogáról is lemond az ember. Bár a rendőri intézkedések milyenségéről nehéz első kézből információt szerezni, a jogvédő szervezetek tapasztalata azt mutatja, a rendőrök sokszor csak részinformációkat adnak át az érintetteknek arról, milyen lehetőségeik vannak, miután szabálysértéssel gyanúsították őket.
