Belföld

Még tíz megállóban lehet lift a hármas metróvonalon

További tíz megállóban terveznek lifteket felszerelni a 3-as metróvonalon – olvasható Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkárának kedden a parlament honlapján megjelent írásbeli válaszában.

Az NFM államtitkára a jobbikos Vágó Sebestyén írásbeli kérdésére válaszolva kiemelte: a 3-as metróvonal felújítása során a szakemberek részletesen vizsgálták az akadálymentesítés lehetőségeit. A teljes körűen akadálymentesíteni kívánt állomásokat egy komplex mutató alapján, az utasforgalmat, a felszíni alternatív közlekedési útvonalakat és az elérhető közintézményeket figyelembe véve választották ki.

tarlos-istvan(960x640).jpg (Array)
"Az akadálymentesítés nem választási lehetőség" - reagáltak Tarlós szavaira
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége úgy véli, nem lehet sem forráshiányra, se az érintettek számára hivatkozni.

Az aktuális tervek szerint a már jelenleg is felvonóval rendelkező két megálló (Árpád híd, Kőbánya-Kispest) mellett a rekonstrukciót követően további tíz megállót fognak lifttel felszerelni – írta Fónagy János.

Kitért arra is, hogy a rekonstrukció ideje alatt a tárca és a főváros arra törekszik, hogy a “felszíni forgalmi rendszer optimalizálásával” a mozgáskorlátozott utasok számára is elérhetővé és megközelíthetővé váljon valamennyi metróállomás.

A fejlesztésekkel még nem érintett állomások jövőbeni akadálymentesítését kiemelt feladatként kezeli a minisztérium – szögezte le Fónagy János.

A BKV kedden közölte: a Strabag újíthatja fel a 3-as metróvonal hat északi állomását 24,1 milliárd forintból. A Strabag az Újpest-Központ, Újpest-Városkapu, Gyöngyösi utca, Forgách utca, Árpád híd és a Dózsa György út metróállomások korszerűsítését végzi, a munkálatok pontos ütemezését a szerződés aláírása után kezdik meg. A tervek szerint a felújítás várhatóan október végén, november elején kezdődik.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik