Belföld

Életveszélyesen megvert egy focistát egy eltiltott játékos Hevesben

Vádat emelt az ügyészség egy eltiltott focistával szemben, aki koponyasérülést okozott tavaly ősszel egy kiállított játékosnak a Gyöngyöshalász-Gyöngyöstarján utánpótlás labdarúgó mérkőzésen. A fiút életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt állítják bíróság elé, de már van ellene folyamatban egy másik eljárás is, amelyben őt és társait egyebek mellett súlyos testi sértéssel vádolják.

A gyöngyöspatai fiatal 2016. október 29-én a vendégcsapat szurkolójaként érkezett a találkozóra annak ellenére, hogy a Gyöngyöstarján igazolt focistája volt, ezúttal azonban nem játszhatott, mert egy korábbi kiállítása miatt eltiltás alatt állt. A mérkőzés második félidejének tizedik percében a hazai csapat egyik játékosa szabálytalankodott, ezért a játékvezető  felmutatta a piros lapot.

A kiállított sportoló elindult lefelé a pályáról, és miközben az öltöző felé tartott, az oldalvonal közelében a vádlott a nézőteret a pályától elválasztó korlát alatt beugrott a játéktérre, és minden előzmény nélkül oldalról váratlanul hasba rúgta.

A fiatalember – aki egyébként a vádlott falubelije – a nagy erejű rúgástól összegörnyedt, mire támadója ököllel, szintén nagy erővel halántékon vágta. A játékos ettől a földre zuhant, és elveszítette az eszméletét, ezért mentőt kellett hozzá hívni, ami a hatvani kórházba szállította, ahol november elejéig gyógykezelés alatt állt.
Az ügyészség  indítványt tett arra, hogy a törvényszék egyesítse ezt és a fent említett ügyet, és a 15 éves vádlottal szemben – halmazati büntetésül – felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki, valamint rendelje el a pártfogó
felügyeletét, és kötelezze őt a bűnügyi költségek megfizetésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik