Belföld

Vidéken dolgoznának a leterhelt fővárosi nyomozók

Hiába kapnak ugyanakkora bért, Budapesten esetenként hatszor annyi folyamatban lévő üggyel kell megküzdeniük a nyomozóknak – írja a Magyar Nemzet. Ezért sok fővárosi rendőr szívesebben dolgozna vidéken vagy az agglomerációban. Egy kezdő, diplomás, tiszti rendfokozatban lévő nyomozó havi fizetése nyelvpótlékkal együtt 230 ezer forint – cafeteria nélkül.

A lapnak az egyik nyomozó azt mondta, hogy 60-65 aktája van egyszerre, de olyan kerületi kapitányság is van, ahol fejenként 70 ügyet kezelnek. Ehhez képest egy kisebb településen átlagosan 10-15 eset jut egy emberre egyszerre. Ugyanakkor egy rendőr szerint ma már jobb a helyzet, mint néhány éve: akkor akár 80-100 ügyön is kellett dolgozni egy-egy nyomozónak.

Természetesen ilyen mennyiségű aktát nem lehet normálisan feldolgozni, a nyilatkozók szerint több ügyet csak görgetnek maguk előtt, és folyamatosan hosszabbítják meg a nyomozások határidejét.

Kiemelt képünk illusztráció: MTI/Mihádák Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik