Belföld

Két embert ölt meg ezer forintért az érdi nő

Nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés  miatt emelt vádat az ügyészség az érdi kettős gyilkosság ügyében. Egy nőt állítanak bíróság elé, aki a vád szerint brutálisan, kalapáccsal halálra vert két idős embert.

A nő a családjával élt egyre rosszabb anyagi körülmények között Érden. Pénzügyi problémákkal küzdött, tartozást halmozott fel. Áldozatai – egy nyugdíjas pedagógus házaspár –  szintén a városban laktak, egy családi házban. Ismerték egymást, a nő időnként elvitte autóval az idős férfit oda, ahová kérte.

A vád szerint 2015 októberében is segített egy apróságban a párnak, ekkor mondta el nekik, hogy nehéz helyzetbe került és támogatásra lenne szüksége.  Többször beszéltek telefonon, de a vádlott egy idő után rájött, hogy nem fog pénzt kapni tőlük.

2015. október 30-án elment a házaspárhoz és becsengetett hozzájuk, az asszony nyitott ajtót. Elmondta, hogy pénzt szeretne kérni, de az idős nő határozottan elutasította és megkérte, hogy menjen el.

Ekkor  megragadott egy kalapácsot, és előbb a 81 éves asszonyra, aztán 83 éves férjére is rátámadt, több ütést mért rájuk.

Úgy döntött, hogy rablógyilkosságnak állítja be a történteket, ezért felfordulást rendezett a házban: iratokat, ruhákat és egyéb tárgyakat szórt a földre, kihúzogatta a fiókokat. Ő mindössze egyébként ezer forint készpénzt talált és vitt magával.

A tárgyalását előzetes letartóztatásban várja – tudtuk meg a Pest Megyei Főügyészségtől pénteken.

A rendőrség egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel az ügyben. A nőt végül 2016 nyarán fogták el.

Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik