Belföld
rendorseg-kozuti-ellenorzes-igazoltatas(5)(13)(960x640).jpg (Array)

Szívinfarktust kaphatott a rendőri igazoltatás közben elhunyt férfi

24.hu
24.hu

2017. 08. 09. 12:29

Korábban a témában:

Múlt pénteken rendőri igazoltatás közben meghalt Á. István, a rendőrség és az egyetlen nem rendőri szemtanú, a kocsiban Á. István mellett ült személy elmondása között viszonylag kevés a közös pont, egészen másképp festették le a történteket. A rendőrök szerint agresszív volt a sofőr, a civil szemtanú szerint pedig a rendőrök kirúgták Á. István lábát, aki így beverte fejét, a rendőrök megbilincselték, és csak egy idő után vették le róla a bilincset, késve kezdték meg az újraélesztést. A szerencsétlenség a főváros IV. kerületében, Újpesten történt.

Az Index azt írja, hogy a kerületi vezetés körében azt hallani, szívinfarktusban halhatott meg az igazoltatott férfi.

Mindenesetre kicsit furcsállja a portál, hogy most a héten, ráadásul ma, szerdára rendkívüli közgyűlést hívott össze a képviselőtestület részére a kerület polgármestere. Azon pedig véleményezni fogják a kerület rendőri vezetőjének kinevezését. Most megbízott vezetőként Buchwald Milán vezeti a kerületi kapitányságot, és a budapesti rendőrfőkapitány a helyén hagyná, kinevezné Buchwaldot. Elég lenne szeptember közepéig a kerületnek véleményeznie a kinevezési szándékot, és amúgy is lenne rendes közgyűlés augusztus végén, azonban most valamiért sürgőssé vált a véleményezés, ezért lesz rendkívüli képviselőtestületi ülés. Egyébként a kerületi vezetés azt szeretné, ha Buchwald maradna a kerületi kapitány, legalábbis az Index így tudja.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Illustration of a long shadow European Union flag with  a no trespassing signal
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.