Belföld

Be volt tépve a tolvaj, aki kisgyerekkel együtt lopott el egy kocsit Pápán

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

bűnügyes. 2017. 07. 28. 09:46

Kábítószert fogyasztott az a tolvaj, aki még februárban elkötött egy autót Pápán – úgy, hogy a kocsiban egy kisgyermek ült. Az ügyben most emeltek vádat, a Veszprém Megyei Főügyészség pénteken közölte: a közlekedési bűncselekmények mellett személyi szabadság megsértésének bűntette minősített esete és jármű önkényes elvételének bűntette miatt is felelnie kell annak a 24 éves fiatalnak.

A tájékoztatásból kiderült: a tolvaj bódult volt, és miután összeveszett az utcán az élettársával, nekiszaladt egy lassan kanyarodó autó elejének. A sofőr észrevette és fékezett, de az ütközést már nem tudta elkerülni. A vádlott a motorháztetőre esett, majd onnan az aszfaltra.

A sofőr kiszállt a párjával együtt, hogy segítsenek. A fiatal felkelt a földről és bocsánatot kért, majd hirtelen bepattant a kocsiba, amelynek járt a motorja.

A sértettek belekapaszkodtak a járműbe, az asszony az ajtón keresztül még a vádlott ruházatát is megragadta, és kiabált, hogy gyermeke a kocsiban van, de próbálkozásuk, hogy a vádlottat visszatartsák, nem járt eredménnyel, mert a férfi hirtelen gázt adva elindult, a sértetteket pedig rövid távon magával húzta.

– áll a vádiratban.

A betépett fiatalnak nem volt jogosítványa, és tudta, hogy hátul egy kisgyermek ül, mégis elszáguldott. Padkának ütközött, és kis híján egy fának is kanyarodás közben.Az autóval előbb Noszlopra, majd onnan az egyik közeli faluban lévő otthonához hajtott, ahol a rendőrök megállították és elfogták.  Ha az ügyészségen múlna, börtönbüntetéssel sújtanák.

 

Fotó: police.hu
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2012. szeptember 28.
Betegeknek felírt receptek Kozma Ottó háziorvos rendelőjében Nyíregyháza-Oroson 2012. szeptember 28-án.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.