Belföld

Rákbetegnek adná haját a Nemzet Szépe

Az ápolónőként dolgozó Kis Gabriella saját gyógyulása történetével szeretne erőt adni másoknak.

Udvarhölgyeivel és a verseny közönségdíjasával együtt látogat majd meg daganatos betegeket Kis Gabriella, a Nemzet Szépe 2017-es győztese. A Szeged Ma ír arról, hogy az ápolónőként dolgozó szépségkirálynőt munkahelyén, a szegedi sebészeti klinikán látogatta meg a többi versenyző.

Kis Gabriella, aki maga is legyőzte a rákot, azt mondta: szeretné majd levágatni haját, és parókát csináltatni belőle egy alapítványon keresztül, amit mindenképpen egy fiatal lánynak ajánlana fel. „A paróka nem kényelmes, de magabiztosabban lehet kilépni vele az utcára” – mondta.

Hozzátette: saját gyógyulása történetével szeretne erőt adni másoknak, mert jobban megfogadják annak a tanácsait, aki hasonló dolgokon ment keresztül.

Műmosollyal nem lehet szépségversenyt nyerni
A felkészítő tábor után ellátogattunk Magyarország legerkölcsösebb szépségversenyének döntőjére. A Nemzet Szépe választást másodszorra rendezik meg, és most végre kiderült, hogy mit szeret a zsűri.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik