Belföld

Milliós óvadékért kiengedték az előzetesből a Szentendrei úti gázolót

Óvadék ellenében házi őrizetbe került a Szentendrei úti gázolóként ismert férfi. A Budai Központi Kerületi Bíróság a napokban döntött úgy, hogy megszünteti a legszigorúbb kényszerintézkedést a férfival szemben.

Mint ismert, a sofőr még március 20-án került rács mögé, azóta ezt egyszer hosszabbítottak, július 20-ig. A napokkal ezelőtti ülésen az ügyész azt indítványozta – a szökés és az elrejtőzés veszélyére hivatkozva – hogy a gyanúsított maradjon rács mögött, a védő azonban kérte az előzetes letartóztatás megszüntetését – óvadék fejében. Azt akarta kiharcolni, hogy ügyfele kerüljön házi őrizetbe.

A férfi igazolta, hogy van bejelentett lakcíme, ahová – ha enyhébb kényszerintézkedést alkalmaznak – hozzátartozói befogadják. A szóban forgó ingatlant pedig alkalmasnak találták arra, hogy ott töltse házi őrizetét. A védő jelezte, hogy a gyanúsított édesanyja vállalja óvadék kifizetését, amely azonban komoly anyagi terhet jelent számára. Álláspontja szerint ez is kellő visszatartó erő, hogy megszökjön, hiszen ezzel veszélyeztetné családja megélhetését.  A bíróság az ügyészi és a védői indítványt is részben megalapozottnak találta. Megállapították: a megalapozott gyanút a rendőri jelentések, a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyv adatai, a helyszínrajz, a fényképmellékletek, a tanúvallomások és a beszerzett igazságügyi vegyészszakértői vélemény alátámasztják, a gyanúsított cselekménye pedig – bizonyítottság esetén – halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettének minősülhet.

Álláspontjuk szerint ugyan továbbra is fennáll a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélye a gyanú szerinti bűncselekmény súlya, jellege, törvényi fenyegetettsége, valamint a gyanúsított bizonytalan megélhetési körülményei, és az elkövetés idején fennálló lakhatási problémái miatt, ám az eljárás minden szakaszában kötelesek vizsgálni, hogy alkalmazható-e olyan kényszerintézkedés, amely az eddigi előzetes letartóztatásnál kisebb korlátozás mellett is biztosítja a jelenlétét az eljárási cselekményekben, azaz megvalósítja az előzetes letartóztatás célját.

MTI/Mihádák Zoltán

“A bíróság a szükségesség és az arányosság elve alapján úgy döntött, hogy a gyanúsított ismert jövedelmi és vagyoni helyzetét meghaladó, számára nem elhanyagolható összegű óvadék kiszabása, valamint a mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrzött házi őrizet elrendelése alkalmas a mindeddig előzetes letartóztatással megvalósuló célok elérésére. Valószinűsithető tehát, hogy az eddigi előzetes fogvatartás tartama és az elrendelt kényszerintézkedésekre vonatkozó előirások megszegésével járó jogkövetkezmények olyan erővel hatnak a gyanúsitottra, hogy a megjelenési kötelezettségének maradéktalanul eleget fog tenni.”

A bíróság kiemelte, hogy a gyanúsított hosszabb rehabilitációt igénylő egészségi állapota miatt is helyhez kötött.

A bíróság az óvadék összegét – a gyanúsított vagyoni helyzete alapján – 7 millió 300 ezer forintban határozta meg.

Ahogy arról beszámoltunk, a tragédia március 18-án, éjjel negyed 2 körül történt. A kocsi a rendőrség korábbi tájékoztatása szerint hátulról rohant bele nagy sebességgel a várakozó autóba, majd az ütközés erejétől mindkét jármű a pályatest között lévő betonoszlopnak, illetve lámpaoszlopnak csapódott. A balesetben két fiatalember vesztette életét, mindketten a helyszínen. Egyikük Janza Richárd, ifjúsági világbajnok kajakozó.

Akkori információink szerint  a sofőr fékezés nélkül hajtott bele nagy sebességgel a vétlen autóba. Az eddigi adatok szerint a férfi – aki egy jobb kormányos járművet vezetett – egy körülbelül 30 másodperce a lámpánál,  szabályosan várakozó kocsi hátuljába rohant. Továbbra is úgy tudjuk, hogy tévesek azok a sajtóértesülések, amelyek szerint a vétkes autós valakivel versenyzett, erre az eddigi adatok szerint nem utal semmi.

MTI/Mihádák Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik