Belföld

Karanténba zárták a Teréz körúti robbantót

Fertőző bőrbetegsége miatt karanténba került a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. László – tudta meg a Blikk.

A lap információi szerint P. egy olyan cseppfertőzéssel terjedő bőrbetegségben szenved, amit nagyon könnyen elkaphatnak rabtársai is, ezért egyáltalán nem érintkezhet a többiekkel.

Makul­a György, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának főosztályvezetője elmondta, ha fertőző betegséget diagnosztizálnak egy fogvatartottnál, akkor bevett szokást, hogy az intézeten belüli egészségügyi elkülönítő zárkába kerül.

Egyébként éppen ma dől el, hogy meghosszabbítják-e a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Mint azt írtuk,  P. László előzetes letartóztatását április végén három hónappal meghosszabbították. Új vallomást nem tett, a korábbiakhoz pedig semmit nem kívánt hozzátenni. Már akkor tudni lehetett, hogy lecseréli második ügyvédjét is, az egykori bíró Surdy Miklóst, aki kirendeltként volt mellette. Előtte  Brunner Tamás látta el ezt a feladatot, ahogyan most a Portikot is védő Szikinger István, ő is megbízott védőként.

Ahogy arról már beszámoltunk, a fiatal – bár négy hónapig tartotta magát – február közepén megtörte a csendet. Akkor két egymást követő napon is kihallgatták.  Pár nappal később már tudni lehetett, hogy mindent részletesen beismert, Brunner Tamás, a volt ügyvédje akkor azt mondta, valószínűleg azért, mert mostanra érett meg benne a gondolat, hogy beismerő vallomást tegyen. Az apa mindvégig kitartott, sőt most is kitart fia ártatlansága mellett.

A fiatalembert következő hét elején körülbelül nyolc órán át kérdezték, illetve akkor  részletesen beszélt a már bevallott bűncselekményről. Elmondta egyebek mellett, hogy nem ismerte a két egyenruhást, akiket állítása szerint nem akart megölni a házilag készített szerkezettel, illetve a rendőrséggel sincs baja. Azt viszont, hogy újabb merényletre készült, tagadta. Arra a kérdésre, hogy mi motiválta, illetve, hogy mi volt a a célja, ha nem akarta megölni a két egyenruhást, nem adott választ. Következő alkalommal azonban már nem volt könnyű vele kommunikálni, nem akart beszélni.

A fiatalembert két hét kihagyás után, március 8-án ismét kihallgatták. Hogy az utolsó időpontban mire jutottak vele, nem derült ki, csupán annyi, hogy már nem Brunner védi a továbbiakban.  

A Teréz körút Király utcai kereszteződésében szeptember 24-én, 22 óra 36 perckor robbant bomba, egy házi készítésű szerkezet. Percek alatt özönlötték el rendőrök a helyszínt, és a számuk a következő órákban csak nőtt, kisbuszok érkeztek, tűzszerészek jöttek, készenlétisek, de még terrorelhárítók is. Két rendőr sérült meg, egyikük életveszélyesen, társa pedig súlyosan. Papp Károly, országos rendőrfőkapitány a támadás másnapján azt mondta, ki akarták végezni a rendőreit. A gyanúsított az ügyészség szerint újabb robbantásra készülhetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik