Belföld

Lázár egyik legfőbb bizalmasa hárommillióért oszt tanácsokat

Június 3-i hatállyal megszűnt a Miniszterelnökségen Sonkodi Balázs stratégiai ügyekért felelős államtitkár megbízatása.

A Magyar Nemzet azt írja, Sonkodi -aki Lázár János egyik útitársa volt azokon az utakon, melyeken csaknem kétmillió forintba került a szállásuk összesen hét nap alatt- nem járt rosszul azzal, hogy távozott.

A Miniszterelnökség által nyilvánosságra hozott szerződésekből kiderül, kevesebb mint két héttel államtitkári megbízatásának megszűnése után már megbízási szerződést is kötöttek vele.

Eszerint idén június 15-étől jövő év május 31-éig – vagyis kevesebb, mint egy év alatt – összesen

bruttó 34,5 millió forint jár majd Sonkodinak.

Ezért az összegért Sonkodinak szakmai tanácsokat kell osztogatnia, „kormányzati tevékenység összehangolásával összefüggésben, annak keretében a kormányzati stratégiai irányításhoz és elsősorban a kormányzat gazdaságpolitikai döntéseinek előkészítéséhez, továbbá végrehajtásához kapcsolódóan”.

Ez körülbelül havi 3 millió forint, államtitkárként havonta korábban bruttó 1 millió forint körüli bérre volt jogosult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik