Belföld

Botka: Orbán seftel a magyarok biztonságával

Szerinte erre bizonyítékok is vannak.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a kormányfő “seftel” a magyar emberek biztonságával. Erre bizonyítékok is vannak, ezért a szocialisták kezdeményezik az Országgyűlés nemzetbiztonsági és honvédelmi bizottsága együttes ülésének összehívását.

Botka László azt mondta, négy konkrét bizonyíték is van arra, hogy az Orbán-kormány veszélybe sodorta Magyarországot, kiszolgáltatta a magyar polgárokat idegen hatalmaknak és bűnözőknek.

Sorolta is mire gondol. A legutóbbi nemzeti konzultáció adatait titkos szoftverekkel juttatták el az orosz titkosszolgálatokkal is együttműködő céghez, és hasonlóképpen próbálkoztak a vizes világbajnokság idején működő ingyenes wifivel – mondta.

Kiderült, hogy Ghaith Pharaon mégis honosítási kérelmet adott be Magyarországon, a NATO-tisztségviselők pedig nem osztanak meg bizalmas információkat az Orbán-kormány képviselővel, mert nem tartják megbízhatónak őket.

Korábban a Politico írt arról, hogy nyugati szövetségeseink aggódnak az orosz hírszerzés fokozott magyarországi tevékenysége miatt. A brüsszeli hírportálnak az amerikai budapesti nagykövetség volt munkatársa azt mondta: attól tartanak, hogy Moszkva előretolt operatív bázisként használja Magyarországot.

Nyugati illetékesek szerint az oroszok jelentősen növelték jelenlétüket, hogy akciókat indítsanak az EU-ban. Két-három éve 50-100, ma több mint 300 orosz hírszerző van t Magyarországon, és néhány NATO-tagállam már nem is oszt meg titkos információkat a magyar szolgálatokkal, mert megbízhatatlannak tartják őket.

Előzőleg a honvédelmi és rendészeti bizottság szocialista alelnöke mondta azt, nagyon sok dokumentum bizonyítja, hogy személyesen a miniszterelnök kérte, engedjék be az országba a nemzetközi körözés alatt álló milliárdost.

Harangozó: Orbán kérte Pharaon beengedését
Az MSZP politikusa szerint a kormányfő felelősségét dokumentumok bizonyítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik