Belföld

Bravúros lómentés Rákócziújfalun

Baleset történt csütörtök este Rákócziújfalunál.  Egy lovas kocsi – az elé befogott két lóval együtt – az út melletti másfél méter mély árokba borult Juhász dűlőnél.

A hajtó kért segítséget, elmondása szerint ő maga is súlyos állapotban volt, nyílt lábszártörést szenvedett. Az állatok a kocsi alá szorultak, teljesen mozgásképtelenné váltak, az sem volt tisztázott, hogy az állatok megsérültek-e vagy sem. A helyszínre a mentők a rendőrök és a tiszaföldvári önkormányzati tűzoltók vonultak, valamint egy arra járó gazda is felajánlotta a segítségét, és a hatósági állatorvosra is szükség volt.

Fotó: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Fábián Attila, a tiszaföldvári tűzoltóság parancsnoka elmondta, hogy először a lovas kocsit kellett elmozdítani, hogy hozzáférjenek a bajbajutott állatokhoz. Nem volt egyszerű, de összehozták:

  • Az állatorvosnak eszébe jutott, hogy a mezőhéki állattartó telepről tudnak olyan speciális eszközt szerezni, ami a segítségükre lehet.
  • Ezt a rendőrök segítségével sikerült is a helyszínre szállítani.
  • Az úgynevezett lapockafogóval az állatok csípőrészét stabilizálták.
  • A tűzoltók a helyben talált rönkökből és nagyobb ágakból keretet készítettek, az állatokat ezzel és tűzoltótömlővel rögzítették.
  • Egy gazda adott egy emelővillás erőgépet, ezzel emelték meg a már stabilizált állatokat.
  • Fotó: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

A riadt lovakat meg is kellett nyugtatni, majd óvatosan kiemelni az árokból. A katasztrófavédelem szerint “a mentőakció sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az állatok kisebb sérülésekkel megúszták a balesetet”. Azt írják, ehhez civil kurázsi és szaktudás, tenni akarás és jó szándék együttes ereje kellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik