Belföld

Nem is rabbik álltak ki Victor Orben mellett, hanem haszidok, akik hálásak a temetőkért

24.hu
24.hu

2017. 07. 13. 07:56

Korábban megírtuk, hogy közleményben állt ki Orbán Viktor mellett az Egyesült New York-i Ortodox Gyülekezetek nevű, haszid zsidó közösségeket tömörítő szervezet. A levélben, melyet a New York-i magyar főkonzulátusnak juttatta el, arra reagáltak, hogy több zsidó szervezet és Izrael magyarországi nagykövete is kifogásolta a miniszterelnök beszédét, amiben Horthy Miklóst kivételes államférfinak nevezte.

Mélyen elítéljük a nagyrabecsült miniszterelnök, Orben Viktor elleni uszítást

– írták a közleményben, elírva a miniszterelnök nevét, amely szerint a kormányfő és kormánya segítséget nyújtott azon magyarországi temetőik helyreállításában és fenntartásában, amelyeket a nácik a második világháborúban megszentségtelenítettek, és más, az ortodox zsidósággal kapcsolatos ügyekben is hasonlóan jár el.

Hálásak vagyunk, és mindig is azok leszünk folytonos segítségükért és együttműködésükért, és örömmel várjuk a pozitív kapcsolat folytatását. Azok, akik az uszításban elöl járnak, nem képviselnek bennünket, vagy az ortodox zsidók bármely más csoportját

A Magyar Narancsban Kácsor Zsolt – akivel nemrég nálunk jelent meg interjú – hosszú cikkben derítette ki, kik ezek a New York-i rabbik.

Annyi derült ki, hogy a szervezet, amelyre a közlemény hivatkozik, nem létezik. Soha nem végeztek semmilyen tevékenységet. A 11 rabbinak pedig legalább egy része nem rabbi. Az aláírók a legtöbb forrás szerint a New Yorkban élő munkácsi és szatmári haszidokhoz kapcsolódnak, és jó kapcsolatot ápolnak a magyar kormánnyal.

Szinte minden megszólaló egyetértett abban, hogy a rabbik nem hazudtak, amikor ezt a közleményt kiadták – kivéve Heisler András, a Mazsihisz elnöke, mert szerinte a közlemény szándékos félrevezetés. A cikk szerint ezek a haszid közösségek teljesen el vannak zárva a világtól, a politikáról semmit nem tudnak. Az viszont nagyon fontos nekik, hogy látogathassák a magyarországi zsidó temetőket, és az itt eltemetett őseiket, valamint csodarabbikat.

A magyar kormány pedig nagyon segítőkész volt a sírok felújításában, ezért a haszidok szerint a magyar kormány jó, állítja a cikk.

Ha pedig a magyar kormány jó, akkor a példaképei sem lehetnek rosszak, így Horthy sem, írja le a Narancs a gondolatmenetet. De ezek az emberek fiatalabbak nyolcvan évnél, így a holokausztról személyes tapasztalataik nem lehetne, de nem olvastak szakirodalmat Horthyról.

Annyi a lap szerint is biztos, hogy ez a 11 nem-rabbi nem képvisel semmilyen zsidóságot New Yorkban. Azt nem tudták kideríteni, hogy a levelet miért hitelesítette a magyar konzulátus, mert Kumin Ferenc nem válaszolt a kérdéseikre.

Az Orbán mellett kiálló kamuszervezetekről korábban a Népszava is írt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

KODAK Digital Still Camera
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.