Belföld

Egyszerűen képtelen megszerezni a magyar állam a híres Munkácsy-festményt

Állandó jelleggel látható lesz a debreceni Déri Múzeumban Munkácsy Mihály trilógiájának Golgota című darabja, a Kúria döntésének tudatában levetettem a leplet, és egyelőre nincs is szándékomban visszatenni, mivel jelen állás szerint igazat vagy részben igazat adott nekünk a bíróság – mondta a Magyar Időknek Pákh Imre.

A lap csütörtöki számában az Egyesült Államokban élő műgyűjtő üzletember azt mondta: nincs szándékában eladni a trilógia egyetlen magántulajdonban lévő képét, de ez nem jelenti azt, hogy egy hónap múlva nem fog valaki jelentkezni vevőként.

A Golgota egy különleges kép, amely vonzza a gazdag gyűjtőket, ha elhagyja Debrecent, és ki van állítva például Budapesten vagy Bécsben. A potenciális vevők azonnal tesznek egy ajánlatot, amint meglátják a saját szemükkel

– mondta.

Elmondta, a kép állami tulajdonba vételén korábban munkálkodó Magyar Nemzeti Bank Értéktár programjával jelenleg nincs semmilyen kapcsolata, de ez nem jelenti azt, hogy a magyar állam más szervével nem tárgyal a kép jövőbeni sorsáról.

A Kúria kedden bejelentett döntéséről megjegyezte, jogászai vizsgálják a határozatot és annak várható következményeit.

A lap emlékeztet: a Kúria hatályon kívül helyezte a Munkácsy Mihály Golgota című festményének védetté nyilvánításáról szóló per jogerős ítéletét, és döntésében új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik