Belföld

Áder nem hallotta a fütyülést

Deák Ferenc pedig nem etetett medvét.

Mint korábban a hvg.hu alapján megírtuk, az államfő a napokban a Déli pályaudvaron járt, ahol többen kifütyülték őt. Áder János – egy szemtanú beszámolója szerint – egy már késésben lévő vonat mellett sokakkal szót váltott, de visszavonulót fújt az elégedetlen hangok hallatán.

Az köztársasági elnök hivatala honlapján tette közzé – Derűs történet címen -, ő miként emlékezik a történtekre. Valóban a Déli pályaudvaron volt, más szülőkhöz hasonlóan ő is várta kislányát, aki egy cserkésztáborból érkezett haza.

Szerinte a nyári hírnek annyi a valóságtartalma, mint amikor az általa – a kiegyezés miatt – sokat idézett Deák Ferencről azt írták, hogy medvét etetett az állatkertben esernyője hegyéről.

Derűs történetNyári hír: a valóság

Nyári hír:
„Áder János egy biztonsági őr kíséretében érkezett meg a Déli pályaudvar peronjára. (…)
Az államfő ezután végigsétált az egyik Balatonra készülő (…) vonat mellett, és akivel lehetett, váltott néhány szót (…)
A köztársasági elnök váratlan gesztusa nem nyerte el az utazóközönség tetszését: többen fütyülni kezdtek (…)
Áder (…) sűrű anyázások közepette inkább visszavonulót fújt.”

A valóság:
A vonat nem indult, hanem érkezett.
Nem sétáltam végig a vonat mellett, hanem a peron végén vártam.
Nem beszéltem egyetlen utassal sem, csak néhány – szintén a gyermekére váró – szülővel.
Füttyszó – még a kalauzé sem – nem hallatszott.
Az édesanyák emlegetésének sem szem, sem fültanúja, sem érintettje nem voltam.
A történet minden további elemében igaz.

Nemcsak manapság fordulnak elő ilyen furcsaságok, arra jó példa Deák Ferenc esete. Egy pesti újság 1870-ben a következő tréfás történetkét közölte.

„Deák Ferenc a tavaszi napok beállta óta ismét rendes vendége a városligetnek. Legújabban azonban az állatkertet látogatja, s különösen egy új vendég, a bozontos medve nyerte meg hajlamát. Deák Ferenc fölzsemlyézve szokta fölkeresni a medve-ketrecet: esernyője végére szúr egy-egy darabot, s úgy nyujtja be pártfogoltjának. A minap ismét egy nagy darab zsemlyét tűzött az esernyő végére; hanem a mackó ez úttal nagyon udvariatlanul viselte magát, mert nemcsak a zsemlyét, de az egész esernyőt is bekapta a ketrecbe, s darabokra szakgatá. Az „öreg úr” jóízűt nevetve mondá:
– Ejh, ejh, hát a medvevilág is tud hálátlan lenni! És esernyő nélkül távozott.”

Eddig a történet. Deák Ferenc, mikor baráti körben felolvasták előtte, ezt mondta rá:
“ – A dolog igaz. Magam láttam. Csak az a kis különbség van benne, hogy nem annyira velem történt, mint egy öreg asszonysággal. Aztán nem is medve volt a ketrecben, hanem majom. Aztán nem is az esernyőt kapta el, hanem az asszonyság kalapját. Az asszonyság nagyon sajnálta a kalapot; de hogy valamit szólt volna, azt nem hallottam… Egyéb részleteiben az egész történet való… – végezte alig észrevehető mosolygással.”
Áder János

Deák Ferenc komoly cölöp Áder János számára. Már jelöltté válásakor – Brüsszelből küldött levelében egyetlen történelmi hivatkozásként az ő neve szerepelt, és köztársasági elnökként is rendre – első és második beiktatási beszédében is – visszatért a kiegyezéshez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik